Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

A csoportost vert a magyar hokiválogatott, vasárnap döntőzik

2016.11.06. 10:25

A világranglista 13. helyezett Dániát múlta felül férfi felnőtt válogatottunk a Hatnemzet Torna második, a 7NEMZETHOKI7 harmadik meccsnapján. Vasárnap 15:30-tól Korea ellen lépünk jégre a döntőben.

Diego Scandella és Majoross Gergely edzők Bálizs Bence mellett döntöttek, Rajna Miklós kapott pihenőt a kapusok közül, mezőnyből Hári János, Kovács Bronson, Bodó Chris nem öltözött. A meccs Kóger Dániel helyzetével kezdődött, majd Dánia előtt adódott lehetőség emberelőnyben, de nem esett gól. Nálunk szintén kimaradt egy létszámfölényes lehetőség. A jó iramú, de gólnélküli harmad 7-13-as kapura lövési aránnyal zárult.

A második harmad elején egy időre átvette a kezdeményezést, majd megszerezte a vezetést is Dánia, amikor Jakobsen lekorcsolyázott mélyre, majd Frankhoz passzolt, akinek csak bele kellett érni. Valamivel később Nagy Gergő előtt adódott lehetőség, de ő még nem talált be. Nem úgy, mint Kóger Dániel, aki a meccs második felébe lépve Pozsgai Tamás kipattanóját tette a hálóba.

Az 1-1-es döntetlenről folytatva a harmadik harmadban emberelőnyben támadhattunk, de nem sikerült gólra váltani a lehetőséget. Kiegyenlített játékot hozott a folytatás, magyar részről Sofron szerezhetett volna vezetést, de ekkor még nem változott az eredmény.

Végül az 54. percben, Nagy Krisztián góljával sikerült megszerezni a vezetést, a találatot megelőzően Orbán Brance adta be a korongot Wehrshez, majd Magosi lövését védte a dán kapus, ebből a kipattanóból szerezte meg karrierje első válogatott gólját Nagy Krisztián. A végjátékban Dánia lehozta a kapusát, de nem tudott egyenlíteni, sőt Vas János betalált az üres kapuba, így 3-1-re módosította a végeredményt.

Dánia–Magyarország 1-3 (0–0, 1–1, 2–0)

A magyar válogatott összeállítása: Bálizs (Hetényi) - Orbán A., Pozsgai - Vokla, Szabó - Sagert, Szirányi - Wehrs, Kiss - Orbán B., Nagy K., Magosi - Kovács Cs., Vas, Terbócs - Sárpátki, Nagy G., Könczei - Kóger, Sarauer, Sofron

Majoross Gergely: „Bátran és elszántan álltunk bele a mérkőzésbe, küzdeni akarásból jeles jár a srácoknak. Kellőképpen távol tudtuk tartani a dánokat a kapunktól, a meccs egy-két szakaszát leszámítva azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Ezek a fiúk tudják, ha a legjobbjukat nyújtják, bárkivel fel tudják venni a versenyt.

Jan Karlsson: „Nagyon fiatal csapattal érkeztünk ide, a legjobbjaink hiányoztak, szóval így is elégedett vagyok a látottakkal. Az első harmadban a magyarok kicsivel jobbak voltak, a másik két játékrészben viszont mi játszottunk jobban – de az ellenfél kapusa elképesztően védett, nem tudtunk túljárni az eszén.

Kóger Dániel: "Összességében jó meccset játszottunk. Az első harmadban jók voltunk, a másodikat viszont lassan kezdtük, de ilyen jó csapat ellen megesik, hogy a rivális kerül fölénybe. Utána viszont sokat lőttünk, és támadtuk a kaput, ez lett a győzelem kulcsa."

Nagy Krisztián: "Jött egy lövés, amit Magó terelt a kapu felé, én pedig belőttem a kipattanót. Sok lövésünk volt, ez fontos."