Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

Fradi–Újpest: csalódott, aki balhét várt

D  YT20180105044
2018.01.06. 08:37

Egy Ferencváros–Újpest-meccs minden sportágban derbinek számít, ahol az ember telt házat, zabolázhatatlan érzelmeket és elsöprő erejű szurkolást vár. A két csapat pénteki hokimeccsén azonban ebből kevés jött össze. És ez nem is feltétlenül baj.

Már abból is sejteni lehetett, hogy nem lesz csúcsra járatva a drukkolás, hogy az FTC csak 90 jegyet adott a vendégcsapatnak. De az UTE-sok még ezt a keretet sem használták ki, úgy ötvenen jöhettek el a pesterzsébeti jégcsarnokba. Ránézésre több rendőr volt a csarnok körül, mint újpesti. Azt nem tudom, hogy mindig ilyen nagy a készültség egy derbin, vagy most az előzmények miatt turbózták fel a rendőri létszámot (december 28-án az Újpest–Fradi után megverték az FTC korábbi szakosztályigazgatóját, Almássy Kornélt). Sok dolguk nem volt, nem jött ide senki balhézni, nyugodtan beszélgethettek például arról is, hogy mekkora vagányság volt a Viszkistől, hogy belvárosi bankokat fosztott ki. 

20180105 173110
Fotó: Fehér János

A Viszkis (Ambrus Attila) egyébként mindkét csapat kapuját védte bő húsz évvel ezelőtt, de egyik helyen sem lett klubikon, akinek most is beszélnének a teljesítményéről, pedig még egy kemény korszak játékosa volt. Aki látta a nyolcvanas-kilencvenes évek hokiderbijeit a nyitott Kisstadionban, biztosan legendásnak minősíti azokat, tény, néhány felvétel van még arról, ahogy a játékosok egymást, a szurkolók egymást és a berendezést szedik szét. A magyar bajnokság évtizedekig erről a két csapatról szólt, sorra lapátolták be a bajnoki címeket, de a kétezres évekre a vidéki csapatok lettek a menők, a budapesti derbik veszítettek a jelentőségükből .

A mostani idényben az Újpest még pályázhat a felső házra a rájátszásban, de bajnoki esélyei nincsenek, a Fradi meg már elszállt, sorozatban kilenc meccset veszített péntek estig. December 28-án pont az Újpesttől kapott ki 6-3-ra, így tökéletes dramaturgia lehetett pont a derbin a győzelembe menekülés.

A Fradi már régóta Pesterzsébeten játszik, a hangárépület világos fa burkolatáról nekem egy óriási finn szauna jut eszembe, de ezt a gondolatot elég gyorsan kiveri a fejemből a rohadt hideg, ami mindenfelé áramlik a jégről. A hangulat meg csak olyan langyos volt, elvileg telt házas meccs, nagyjából ötszáz fradista jött el, de hiába van dob és zászló is, igazi szurkolás nagyon ritkán ment. Hosszú percek teltek el egy „Hajrá, Fradi" nélkül is. Ennek persze az is az oka, hogy elég vegyes a szurkolótábor. Jól érzékelhetően itt a többség a hoki iránt is elkötelezett és nem csak fradista. Futball-lelátókról ismert fekete pólósok és huligánokat elvétve látni, nem is nagyon hiányoztak senkinek. Az egyik nagyobb izgalomra vágyó szurkoló azért megkérdez egy szekust. 

– Na mi van, nem jönnek a lilák?
– Nem, sajnos

– jött az inkább ironikus, mint komoly válasz. 

Amiről az NB I.-ben évek óta dumálnak, az itt elég könnyen összejött: simán lehetett családbarátnak nevezni a meccset. A plexipalánk gyerekkezek tapogatásától zsírosak, hét-nyolc évesektől kezdve hetven feletti nézőkig minden korosztály volt itt. A kényelmesebbek hoztak a fenekük alá valamit, míg a többség állt. És szurkolt. Néha. De még a kötelezően bejátszott rockslágerek sem tépték le a fejemet. Minden olyan visszafogott és jól nevelt volt, mintha kiadták volna a csendrendeletet.

Annyira idilli volt a helyzet, hogy a szünetben veszélyt kellett keresnem: áztattam kicsit magam a kitóduló nézők cigifüstjében, majd lenyomtam egy zsíros kenyeret is, hogy ártsak magamnak. A büfé hibátlan, aki akar, még csontlevest is ehet cérnametélttel. 

A meccs maga sem volt olyan szikrázó, amit egy derbitől várnék. Néha felpörögnek a csapatok, de hiányzik az a folytonos darálás és energikus játék, ami miatt egy 0-0 meccs is élvezhető tud lenni. A Fradiban volt az első negyedben nagyobb kedv, és hát elég jól is jött neki, hogy folyamatosan szórják ki az újpestieket, 2-0-ra el is mentek. A kétperces kiállításoknál folyton bejátszott, ugye milyen vicces Tankcsapda-számtól („Ülj le mellém, valamit mondok") pedig a jobb érzésű nézőnek már a szívébe szalad a penge. A játékosok pedig leülik, amit le kell. Persze nem annyit, mint a Viszkis. 

Az UTE folyamatosan loholt az eredmény után, ha olykor összeszedettebbnek is tűnt a játéka, mint a Fradié, a hazaiak lőttek pontosabban. A harmadik harmad felénél jártunk, amikor néhány pillanatig azt hihetem, hogy derbin vagyok. Egy csúnya szabálytalanság után a hazaiak mocskoslilázásba kezdenek, de hát még ettől sem jön igazán tűzbe senki. Nem sokkal később az Újpest kettős emberelőnyben egyenlíteni tudott (3-3). Még ezután sem hajszolták igazán a hazaiakat, de hiába nyomott nagyon az UTE és kerül nagy helyzetbe, az induló ellentámadás végén egy remek ütemben középre játszott korongból meglett a negyedik Fradi-gól két és fél perccel a vége előtt. A maradék időt már kivédekezték, majd jött az örömmámor a kilenc vereség utáni győzelmet követően. 

Az, hogy ez a derbi nemcsak a hardcore szurkolóké, hanem mindenkié volt, arról a parkolóban elcsípett mondatból bizonyosodhattam meg: „úgy szurkoltam a végén, hogy rúgjanak, vagy na, izéljenek még egy gólt."

(Borítókép:  Az újpesti Pichler-Balássy Ádám (j) és a ferencvárosi Kovács Viktor László az Erste Liga Ferencváros - Újpest jégkorongmérkőzésen a Pesterzsébeti Jégcsarnokban 2018. január 5-én. Fotó: Illyés Tibor/MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!