15,8 másodperc választott el a világ elitjétől

Image uploaded from iOS (11)
2018.04.28. 22:28 Módosítva: 2018.04.28. 22:29

Döbbenetes nagy pechje van a magyar jégkorong-válogatottnak. Mindössze 15,8 másodperc választotta el attól, hogy feljusson az elitligába. Ehhez verni kellett volna Nagy-Britanniát, de a csoport újonca a rendes játékidőben az utolsó pillanatokban egyenlített, a hosszabbítás után büntetőkkel győzött, ezzel 1994 után lesz ott megint az elit mezőnyében Olaszországgal együtt. Nekünk egy újabb évet várnunk kell, de Kazahsztánnal, Szlovéniával és az idei, dániai vb-ről kieső két válogatottal együtt. Nem lesz könnyebb.

Valljuk meg, őrült nagy szerencsénk volt már azzal is, hogy a mindent eldöntő meccset Nagy-Britanniával kellett játszani. Mert bár tiszteletre méltó eredményeket értek el ezen a világbajnokságon, játékerőben simán felülmúltuk őket.

Uraltuk az első harmadot, annak ellenére is, hogy voltak olyan periódusok, amikor a britek korongoztak a harmadunkban, de igazából komoly veszély nélkül. Szerencsére sikerült két kiállítással lehozni az első húsz percet. Ez pedig azért volt fontos, mert a britek emberelőny kihasználásban nagyon jók voltak eddig is.

Ami még nagyon fontos volt, hogy mi szerezzük az első gólt és ennek később nagy jelentősége lett. A második harmadban volt 25 kapura lövés (12-13), de amolyan igazi nagy ziccer nem. Irányítottuk a játékot többnyire, de a britek is feljavultak. Bosszantó volt a sok korongvesztés, de szerencsére nem a saját harmadunkban most, hanem inkább a pálya középső részén.

Picit hiányzott a csapatból a meccs elején látott dinamika és az ötlet is. Mentünk előre, Sebők Balázs remek volt most is, de nem nagyon akadtak társai. Ami mindenféleképp dicséretes, hogy remekül védekeztünk. Vaynak azért volt két nagy bravúrja. De ekkor már csak húsz perc választott az újabb bravúrtól, 2016 után ismét feljutni a világ elitjébe.

Következett az utolsó harmad. Már az első percben Erdély Csanád előtt adódott lehetőség, de ez még kimaradt. Nem sokkal később Hári beadása Erdély testéről pattant a kapuba. Bár a bírók videóztak elég hosszan, végül megadták a gólt. 2-0-ra vezettünk és már csak 18 percre voltunk legmerészebb álmainktól.

A bekapott gól után talán két percig új erőre kaptak a britek, aztán gyorsan belátták, nekik ezen az estén a sors csak annyi szerepet adott, hogy végigkísérjenek minket a világ elitje felé vezető úton. Kétszer is úgy szereztünk korongot, hogy csak a kapus állt szemben, de Erdély, aztán pedig Kóger Dániel is elhobázta a ziccert, miközben Vay szinte minden létező lövést, passzt, mindent megfogott.

Jöttek tovább fel a britek, találtak egy gólt, ami annyira felhozta őket, hogy percekig beszorítottak minket a kapunk elé. Óriási feladat hárult ekkor a magyar kapura, de főleg Vay Ádámra, aki bravúrokkal fogta az egyre szaporodó brit lövéseket.

De volt még csavar a történetben. Varga Arnold kapott érthetetlen kisbüntetést, de rögtön utána Hárit akadályozták nagy helyzetben, büntetőt lőhettünk, ami sajnos kimaradt, és ez végül végzetesnek bizonyult. Az utolsó másodpercekre már állandósult a britek fölénye, védekeztünk, de öngyilkos volt ez a taktika. Egészen pontosan 15,8 másodperc hiányzott ahhoz, hogy sikerüljön, de ekkor az addig hibátlanul védő Vay lábai között elcsúszott egy korong, ez pedig a végünket jelentette (2-2).

Óriási bravúr lett volna, ha sikerül feljutni, köszönhetően a körbeveréseknek. Ettől a csodától most 15,8 másodperc választott el. Nagy-Britannia két év alatt két osztályt ugorva jutott fel és az olaszokat vitték magukkal.

Divízió I/A csoportos világbajnokság

Magyarország-Nagy-Britannia 2-2 (1-0, 0-0, 1-2, 0-0, büntetőkkel Nagy-Britannia nyert)

Gólszerző: Bodo, Erdély, ill. Dowd, Farmer.

A világbajnokság végeredménye

A vb állása                     
1 Nagy-
Britannia
5 3 1 0 1 13-13 11
2 Olaszország 5 3 0 0 2 15-11 9
3 Kazahsztán 5 3 0 0 2 18-10 9
4 Magyar-
ország
5 2 0 1 2 7-11 7
5 Szlovénia 5 2 0 0 3 15-15 6
6 Lengyel-
ország
5 1 0 0 4 11-19 3