Fantasztikus női hokiválogatott: 0-2 után hat magyar gól

D  CB20190410005
2019.04.10. 18:56 Módosítva: 2019.04.10. 19:04

A magyar női jégkorong-válogatott 0-2-ről felállva 6-2-re verte Dániát a budapest, divízió I/A- csoportos világbajnokságon. Ezzel három forduló után két győzelemmel és egy büntetőkkel elveszített meccsel áll-.

Nem kezdődött jól a meccs, hiszen az eddig kettőből kettőt nyerő dánok a 10. percben megszerezték a vezetést. Ez azért is volt történelmi jelentőségű, hiszen világbajnokságon ez volt az első gól amit a dánok ütöttek a magyaroknak. Tavaly novemberben, edzőmeccsen kaptunk ki tőlük 6-5-re.

A folytatás sem lett megnyugtatóbb, hiszen a 14. percben Josefine Persson már a második gólját szerezte, de nem lehetett aggódó magyar arcokat látni, és a középső harmadban ki is derült, hogy miért.

Kevesebb mint nyolc perc alatt nem hogy megfordítottuk a meccset, amelyben a legjobb magyar játékos, Gasparics Fanni főszerepet vállalt. A 27. percben Averi Noorennek adott gólpasszt, majd két szép gólt szerzett. Előbb az ellenfél korcsolyája, majd a kapusról kipattanó korong segített be. A 35. percben pedig ismét Noorent szolgálta ki zseniális passzal.

Az utolsó játékrész hetedik percében Huszák Alexandra eldöntötte, hogy végképp ne kelljen izgulnunk a folytatásra. A dánok megpróbálkoztak még a lehetetlennel, öt perccel a vége előtt levitték a kapusukat, de kaptak egy újabb gólt, amit Dabasi Réka szerzett. Ezzel már kiütés lett a vége.

A magyar csapat ezzel egy újabb fontos lépést tett a feljutás felé. Győzelmével a magyar csapat biztosan vezeti a csoportot, függetlenül az esti, osztrák-szlovák meccs eredményétől. Pénteken az utolsó, még nulla pontos olaszok legyőzésével újabb hatalmas lépést tehetünk a feljutás felé.

Divízió I/A csoportos női világbajnokság

Magyarország-Dánia 6-2 (0-2, 4-0, 2-0)

  • Gólszerzők: Nooren (27., 35.), Gasparics (31., 33.), Huszák (47.), Dabasi (58.), illetve Persson (10., 14.).

Ausztria-Szlovákia 3-2 (1-1, 0-0, 1-1, 0-0, 1-0) - szétlövéssel

Norvégia-Olaszország 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)

Az állás: 1. Magyarország 7 pont, 2. Dánia 6 (11-8), 3. Norvégia 6 (8-6), 4. Ausztria 5, 5. Szlovákia 3, 6. Olaszország 0

(Borítókép:  A magyar Alexandra Gowie (b) és a dán Michelle Hansen a női jégkorong divízió I/A világbajnokság Magyarország - Dánia mérkőzésén a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban 2019. április 10-én. - fotó:  Czagány Balázs / MTI)