9 gólt lőtt a magyar női hokiválogatott, karnyújtásnyira az A csoport

2019.04.12. 18:59

A magyar női jégkorong-válogatott magabiztosan győzte le Olaszországot 9-0-ra a divízió I/A- csoportos világbajnokságon. A négy forduló után három győzelemmel és egy büntetőkkel elveszített meccsel álló magyar csapat így karnyújtásnyira került a csoportgyőzelemtől és az A csoportba való feljutástól. 

Remekül kezdte a mérkőzést a magyar csapat, az olaszoknak esélyük sem volt az első harmadban. Gasparics Fanni duplázott – mindkét gólját emberelőnyben szerezte –, illetve Dabasi Réka is betalált, így 3-0-s előnnyel mehettek pihenni a csapatok.

A második harmad sem sikerült jobban az olaszoknak. Averi Nooren már az első percben megszerezte a magyar csapat negyedik gólját, két perccel később pedig ismét betalált. A mérkőzés ekkor végleg eldőlt, de nem állt le a magyar csapat: egy remek akcióból Rónai Alexandra, majd Horváth Tifani is eredményes volt.

40 perc alatt 30 kapura lövésből hét gólt szerzett a magyar válogatott, míg az olaszok mérlege 0/11 volt.

A harmadik játékrész már csak formalitás volt. A magyar válogatott már nem erőltette a játékot, de Kreisz Emma és Rónai így is betalált a teljesen tehetetlen olaszoknak, beállítva a 9-0-s végeredményt.

A dánok nem tették meg azt a szívességet, hogy legyőzzék Ausztriát, és nagyon sima, 8-3-as vereséget szenvedtek. Így aztán két forgatókönyv alakult ki a továbbjutásunkra. Vagy Dánia szombaton, 17 órától legyőzi Norvégiát és akkor teljesen mindegy mi lesz a magyar-osztrák, vagy pedig Ausztria ellen nem kaphatunk ki, akár hosszabbításban sem. De ezt elemezni fogjuk még. A lényeg, szombaton 19:30-tól Magyarország-Ausztria az A csoportért.

  Csapat Mérkőzés Győzelem Győzelem h.u. Vereség Vereség h.u Pont
1. Magyarország 4 3 0 1 0 10
2. Norvégia 4 3 0 0 1 9
3. Ausztria 4 2 1 0 1 8
4. Dánia 4 2 0 0 2 6
5. Szlovákia N 4 0 1 1 2 3
6. Olaszország N 4 0 0 0 4 0