Távozik a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya

2020.04.28. 09:44

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) nem hosszabbítja meg Jarmo Tolvanen férfi szövetségi kapitány szerződését, írja az MTI.

Az MJSZ honlapján megjelent közlemény szerint a finn szakvezető három idény után távozik posztjáról.

„Megbeszéltük vele, hogy nem újítjuk meg a szerződését. Eredményes lehetett volna az együttműködésünk, de sok szerencsétlen körülmény befolyásolta ezt, hiszen a három világbajnokságból csak egyen tudott ott lenni” – nyilatkozta Vas Márton általános igazgató.

A 64 éves Tolvanen 2017 augusztusában vette át a férfiválogatott irányítását, első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon vezethette a csapatot, amely a feljutásról drámai körülmények között, 15 másodperccel a vége előtt kapott góllal maradt le a britek ellen.

Tolvanen tavaly betegsége miatt nem lehetett ott a kazahsztáni divízió I/A világbajnokságon, és később műtéten is átesett. Az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

Az együttes ugyanakkor februárban sikerrel vívta meg az olimpiai selejtezőt Nottinghamben, így még versenyben van a pekingi olimpiai szereplésért, az utolsó kört a tervek szerint augusztusban rendezik. Tolvanen első szezonjában az U20-as válogatottat is vezette, amely akkor kiesett a divízió I/A-ból.

Az eddigi kapitány búcsúüzenetében azt mondta, élvezte a magyarországi munka minden egyes percét.

Lehetőségem volt együtt dolgozni nagyszerű, a hokit szerető emberekkel, találkozni lelkes és szenvedélyes edzőkkel, és több kiváló játékost irányíthattam

- fogalmazott Tolvanen, akinek az irányítása alatt pozitív a válogatott győzelmi mutatója. Mintegy 60-70 játékosnak, közte 15-20 újoncnak adott bizonyítási lehetőséget, és nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a játék aktívabbá váljon, különösen a támadójátékon változtattak stábjával.

„Úgy vélem, előreléptünk a modern nemzetközi hoki felé. Az utolsó szezonra megtaláltuk az egyensúlyt ahhoz, hogy még sikeresebbek legyünk, ezt jól jelzi, hogy háromból két tornát is megnyertünk” – mondta a finn szakember, aki megköszönte a munkát a teljes stábnak, illetve valamennyi játékosnak.