Másodszor is legyőzte a lengyeleket a magyar hokiválogatott

TRAL1965
2020.11.07. 17:43
A magyar férfi jégkorong-válogatott két napon belül másodszor – ezúttal 3–2-re – legyőzte a lengyel csapatot felkészülési mérkőzésen a Tüskecsarnokban.

A szombati mérkőzésen nyolc perc játék után az aktívabban kezdő lengyelek szereztek vezetést, a kissé visszafogottabb magyar válogatott az első harmad végére vette fel a játéktempót.

A második harmadban egy jó ütemű sorcsere után – első válogatottbeli találatával – a mérkőzés legjobb magyar játékosának megválasztott Tóth Richárd egyenlített az 595 néző nagy örömére. Négy perccel később emberelőnyben ismét vezetést szerzett a vendég gárda, ezt a találkozó derekán sikerült kiegyenlíteni: egy távoli lövésbe belekapó Sofron István mozdulata nyomán talált utat a korong a kapuba. Sőt, emberelőnyben Sofron még a második harmadban a vezetést is megszerezte.

A záró felvonásban már szinte felbillent a pálya, a házigazda nagy nyomás alatt tartotta a vendégek kapuját, újabb találat azonban nem esett.

Csütörtökön 5–2-re győzött a magyar kispadon debütáló kanadai–brit Sean Simpson együttese. A két együttes korábban 62 alkalommal találkozott, 6 döntetlen és 32 vereség mellett 24 magyar siker született, így a legutóbbi hat egymás elleni mérkőzésen is.

Eredmény, Tippmix Nemzetek Tornája:

Magyarország–Lengyelország 3–2 (0–1, 3–1, 0–0)

magyar gólszerzők: Tóth R. (22.), Sofron (32., 39.)

„Az első harmad után változtatni kellett a játékunkon, ott jobban játszottak a lengyelek. A második két játékrész viszont tetszett, megmutatta a csapat a karakterét. Emberként és játékosként is meg kell még ismernem a srácokat, erről szólt az egész hét, ami egyébként nagyon jól sikerült, úgyhogy boldog vagyok” – értékelt a találkozó után Sean Simpson szövetségi kapitány az M4 Sportnak.

(Borítókép: a magyar jégkorong-válogatott, miután legyőzte szombaton Lengyelországot. Fotó: Trenka Attila/Index)

(Index/MTI)