Piroska
-11 °C
-2 °C

Bundázás miatt tiltottak el orosz és fehérorosz hokisokat

2020.11.28. 14:18
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) hét hokist tiltott el két évre egy fehérorosz bajnoki mérkőzést érintő bundázás miatt.

Az IIHF, amely a nyári felfüggesztést követően most hirdetett végső döntést öt fehérorosz és két légiós orosz játékos ügyében, valamennyi esetében igazoltnak látta, hogy megegyeztek: csapatuk egy tavaly novemberi meccsét úgy befolyásolják, hogy vereség legyen a vége.

A találkozón a Dinamo-Molodecsno hazai pályán két harmad után 5-2-re vezetett a Mogilev ellen, 

a vendégegyüttes azonban a befejező játékrészben négyszer is eredményes volt és megfordította az eredményt.

A gyanús végkimenetelt követően a fehérorosz belügyminisztérium vizsgálatot kezdett, s kiderítette, hogy a házigazda csapat hokisai közül heten - köztük a kapus - csapatuk vereségére játszottak, illegális jutalom fejében.

(MTI)