Szélig Viktor csukott szemmel aláírta volna a szezon előtt a Volán ezüstérmét

2022.04.12. 14:37
Szélig Viktor, a Hydro Fehérvár AV 19 általános igazgatója azt mondta, ha valaki az osztrák jégkorongliga (ICEHL) 2021/22-es idényének rajtja előtt azt mondja, hogy bejutnak a döntőbe és ott alulmaradnak a Red Bull Salzburggal szemben, akkor ezt a klubnál „mindenki azonnal, csukott szemmel aláírta volna”.

A magyar csapat hétfő este hazai környezetben 3–1-re kikapott az osztrák együttestől, így összesítésben 4–0-ra elvesztette a finálét.

Egy sportoló, amikor az utolsó mérkőzését elveszti, még nem feltétlenül boldog, de ha majd leülepednek az eredmények, és fel tudjuk fogni, hogy oda jutottunk el, ahova a klub történetében még soha, akkor lehet, hogy elégedettség tölt el bennünket

– nyilatkozott az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden Szélig Viktor, aki kiemelte, hogy a hétfő esti székesfehérvári díjátadón a szurkolók szinte úgy ünnepelték a csapatot, mintha bajnoki címet nyert volna, és ez fantasztikus érzéssel töltötte el a játékosokat, valamint a stáb tagjait.

A Fehérvár AV 19 már korábban is szerepelhetett az osztrák bázisú liga playoffjában, de továbbjutnia még egyszer sem sikerült. Arra a kérdésre, hogy a korábbi évekhez képest mi volt a különbség, ami miatt összejöhetett ez az ezüstérem, Szélig Viktor azt mondta: összeálltak a puzzle-darabok.

„Ezúttal a rájátszás kezdetére állt össze minden, szerencsére mindenki egészséges volt, szinte teljes kerettel tudtunk felállni. Volt egy ambiciózus edzői stáb, hozzá jó játékosok, akik a megfelelő taktikával játszottak” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a legjobb együttestől kaptak ki, „nem nagyon volt gyenge pontja ennek a Salzburgnak”.

Az általános igazgató kiemelte, hogy az amerikai vezetőedzőnek, Kevin Constantine-nek és stábjának nagyon nagy része van ebben a történelmi eredményben.

A keret összetételével kapcsolatban Szélig Viktor azt mondta, nagy a mozgás a játékospiacon, de jó néhány hokisuknak élő szerződése van a következő idényre is.

Biztos, hogy lesznek mozgások, de a cél az, hogy a csapat magja, értékei itt tudjanak maradni, ez a sikeres szereplés záloga

– jelentette ki.

A Hydro Fehérvár AV 19 szereplésének köszönhetően a következő szezonban indulhat a Bajnokok Ligájában, ezzel kapcsolatban Szélig azt mondta: magyar csapat számára ez lesz az első lehetőség, hogy a 2014-ben újjászervezett BL-ben ott legyen, a cél pedig egyelőre az, hogy a magyar klubjégkorong felkerüljön a térképre.

(MTI)