Meghalt minden idők egyik legjobb jégkorongozója

GettyImages-51427989
2022.04.16. 15:09
Közel fél évig tartó súlyos betegség után, 65 esztendős korában pénteken elhunyt Mike Bossy, minden idők egyik legjobb jégkorongozója.

New York Islandersszel sorozatban négy Stanley Kupát (1980, 1981, 1982, 1983) nyerő Bossy októberben jelentette be, hogy tüdőrákkal kezelik. Állapota a kezelések ellenére romlott, mígnem április elején úgy döntött, hogy úgynevezett palliatív kezelésre tér át, és életének utolsó szakaszát a családjával, szeretteivel tölti.

Bossy az 1977/78-as idényben került az észak-amerikai profiligába (NHL), és az év legjobb újoncának választották. A nyolcvanas évek elején megszakítás nélkül négyszer lett bajnok a Szigetlakókkal. Az 1982-es és 1983-as fináléban az ő góljával diadalmaskodott az együttes – előbbi kiírásban a playoff legértékesebbje is lett – míg az 1983-as menetelés során, a Boston Bruins elleni főcsoport-döntőben a továbbjutáshoz szükséges mind a négy sikert az ő találatával érte el a New York-i alakulat. Ilyen bravúrra egyetlen hokis sem volt képes azóta sem.

Az NHL-es pályafutása során kilencszer érte el az ötvengólos határt, ez rajta kívül csak a legendás Wayne Gretzkynek sikerült. Viszont csak Bossy mondhatja el magáról, hogy ezt egymás követő években hozta össze, és minden bizonnyal a 10. is sikerült volna, ha nem szenved sérülést, ami után vissza is kellett vonulnia.

Az alapszakaszban 752 mérkőzésen 573 gólt ütött – ilyen jó aránnyal (0,762 gól/mérkőzés) vezeti az örökrangsort –, és adott 553 gólpasszt.

Az 1126 pontja az átlagot tekintve a harmadik legmagasabb (1,497 pont/mérkőzés). A rájátszásokban 129 fellépésen 160 pontot (85 gól, 75 gólpassz) gyűjtött.

Hétszer szerepelt az All Star-gálán, és az 1986/87-es szezon után vonult vissza, rá négy évre pedig beválasztották a Hírességek Csarnokába.

(Index/MTI)

(Borítókép: Getty Images.)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport