Még csak 51 éves, ideje volt, hogy ledöntse a trónról a nagy Gretzkyt

GettyImages-905826230
2023.02.07. 13:11 Módosítva: 2023.02.08. 12:40
Jaromír Jágr nem csak a jégkorong, hanem az egyetemes sport csodabogara. Pár nap híján ötvenegy évesen még javában aktív, saját klubja, az általa tulajdonolt Kladno Knights legutóbbi bajnoki mérkőzésén a cseh élvonalban ütött egy gólt, és bár Trinecben 5–4-re alulmaradtak a Lovagok, Jágr karrierje 1099. góljával fellépett a világméretű örökranglista első helyére, megelőzve a megelőzhetetlennek tartott legendát, Wayne Gretzkyt.

Jaromír Jágr több mint három évtizede ontja a gólokat a világ különböző jégpályáin. 1984-ben, 12 évesen kezdett szülővárosa, Kladno ificsapatában, majd már 16 évesen bemutatkozott a felnőttek között. És attól kezdve, lassan 35 éve termel a világ különböző ligáiban, jellemzően az NHL-ben, aztán a KHL-ben, de ugyanúgy a csehszlovák Extraligában, Német- és Oroszországban, majd az utóbbi években, levezetésképpen a cseh Extraligában. 

Egyszerűen nem képes abbahagyni, most éppen imádott nevelőegyesületét, a HC Kladnóból Kladno Knightsszá átalakult csapatot erősíti. Azt a klubot, amelyben 2011-ben 70 százalékos tulajdonrészt szerzett, csak hogy megakadályozza a fenyegető csődöt, illetve azt, hogy kényszerűségből elköltözzön a hetvenezres kisvárosból az egylet. (A maradék 30 százalék a város tulajdonában maradt.)

Szóval, a február 15-én ötvenegyedik születésnapját ünneplő Jágr a hét végén Trinecben ütött egy gólt, és ezzel a felnőtt profi pályafutása alatt szerzett góljainak száma elérte az 1099-et, ami eggyel több, mint az eddigi világrekorder Wayne Gretzky 1098 gólja. Most tehát Jaromír Jágr a hokitörténelem legeredményesebb játékosa, és jó eséllyel örökre az is marad, mert nem sokan maradnak aktívak még 51 évesen, gyakorlatilag nagypapa korukban.

Jágr történelmi gólja

Amúgy ha csak az NHL-ben ütött gólokat nézzük, abban is jól áll a lobogó hajú jobbszélső. 766 góljával a negyedik Gretzky (894), Alekszandr Ovecskin (812) és Gordie Howe (801) mögött. A pontlistán pedig csak Gretzky előzi meg (2857), Jágrnak 1921 pontja van.

Így lett Kladno előtt Pittsburgh hőse

Kladno mellett Pittsburghben is istenítik Jágrt, hiszen azt a franchise-t is megmentette, méghozzá 1999-ben, amikor csődvédelmet kellett kérnie a klubnak.

Annyira nem volt pénze a Penguinsnek, hogy nekünk kellett magunknak megvásárolnunk a korcsolyacipőt – emlékezik Jágr. – Nagy nehezen beverekedtük magunkat a playoffba, de ott az első körben a bajnok New Jersey Devilsszel találkoztunk, a világ legjobb kapusa, Martin Brodeur csapatával. Nálunk nem játszott Mario Lemieux, 1997-ben visszavonult, azon fáradozott, hogy befektetőket gyűjtsön a franchise megmentéséhez, akkor még nem tudtuk, hogy egy év múlva újból korcsolyát csatol. Nekünk mindenképpen tovább kellett jutnunk, mert egy hazai meccs bevétele kétmillió dollárt jelentett, és abban a helyzetben az az életet jelentette a Penguinsnek.

Így vágtak neki a nagy esélyes elleni párharcnak, amelynek az első meccsén Jágr súlyos lágyékhúzódást szenvedett, és kidőlt a sorból. Ugyan csodával határos módon a második és a harmadik mérkőzést csapatkapitánya nélkül is megnyerte a Pittsburgh, de öt meccs után 3–2-re a Devils vezetett, a kiesés szélére sodródott a Jágr nélkül szárnyaszegett Penguins.

A hatodik összecsapásra természetesen megtelt a Mellon Arena, a jó öreg Igloo, akkoriban az NHL legrégebbi, 1961-ben épült csarnoka. És a 16 940 szurkoló diadalüvöltésben tört ki, amikor 68-as számú mezben kikorcsolyázott a jégre bálványuk, Jaromír Jágr. Hiába volt alkalmatlan a játékra, hiába fájt elviselhetetlenül a lágyéka, ha törik, ha szakad, meg kellett mentenie imádott klubját.

Gyakorlatilag fél lábon korcsolyázva, a világ legjobb, legkeményebb védőjével, Scott Stevensszel a hátán, 29 perc 35 másodpercet töltött a jégen, a legtöbbet a mezőnyből. 

„Ez volt életem legnagyobb, legfontosabb mérkőzése, pedig korábban nyertem két Stanley-kupát, és 1998-ban olimpiai bajnokok lettünk Csehországgal. De most a franchise túlélése volt a tét. Mindenképpen játszanom kellett” – idézte fel Jágr.

Mario Lemieux, aki éppen a franchise megvásárlásának kellős közepén volt, és meghívott egy csomó reménybeli befektetőt a díszpáholyba, nem bírt magával.

Hároméves kisfiával, Austinnal az ölében kiült a szurkolók közé, és könnyes szemmel figyelte egykori és majdani játékostársa, Jágr hőstettét.

De elúszni látszott a meccs. Két perc tizenkét másodperccel a befejezés előtt 2–1-re vezetett a Devils, úgy tűnt, behúzza a házigazda számára a búcsút jelentő negyedik győzelmet. De ekkor Jágr rácsapott egy Tyitov által kikapart szabad korongra a kaputól jobbra, és közelről begyömöszölte a hálóba. Jöhetett a hosszabbítás, a hirtelen halál. 

Kilenc perc elteltével Martin Straka, Jágr honfitársa kibrusztolta a pakkot a bal szélen, centerezett, és a jobb szélről berobbanó Jágr kapásból a hálóba vágta a korongot a tehetetlen Brodeur mellett.

Az egyenlítő gól 3:50-nél, a győztes 5:10-nél.

3–2-re győzött a Penguins, majd a hetedik meccset is megnyerte 4–2-re idegenben (Jágr két gólt készített elő), és továbbjutott. Igaz ugyan, hogy a következő körben a Toronto Maple Leafs ellen elvérzett, de a plusz három hazai meccs hatmillió dollárt hozott a konyhára, és akkor az jelentette az életet a franchise-nak. 

Úgy tűnik, Jaromír Jágrnak van gyakorlata a klubmentésben…

(Borítókép: Jaromír Jágr 2017. december 29-én. Fotó: Sean M. Haffey / Getty Images)