Horrorsérülés, 75 öltéssel kellett összevarrni a szem körüli területeket – videó!

GettyImages-1455614034
2023.04.19. 13:14
A jégkorongjátékosokat nem véletlenül tartják a sportvilág kemény legényeinek, most éppen Morgan Barron nevétől hangos a tengerentúli média.

A Winnipeg Jets támadója a Las Vegas Golden Knights ellen rájátszásmérkőzésen szenvedett súlyosnak látszó sérülést, amikor egy kapu előtti kavarodásnál a rivális kapusával, Laurent Brossoit-val, még pontosabban az ég felé meredő korcsolyájával találkozott.

Estében csúnyán meg is vágta a sporteszköz az arcát, olyannyira, hogy 75 öltéssel kellett összevarrni a szeme környéki részeket!

A 24 éves centert az eset után rögvest az öltözőbe vitték, a következő játékrészben már újra a jégen volt, teljes arcot védő sisakban…

Próbáltam megbizonyosodni arról, hogy a pakk átment-e a gólvonalon, mert nagyon közel volt – idézi Barron szavait az ESPN. – Láttam, hogy közelít a korcsolya, szerencsétlen jelenet volt. Az első gondolatom az volt, hogy látok a jobb szememmel, ami a legfontosabb.”

Az eset

A játékos végül 16 etapban 10:44 percet töltött a jégen, és volt három kapura lövése az 5–1-es siker során.

Úgy nézett ki, mint akit megtámadott egy cápa – mondta centertársa, Adam Lowry. – Ijesztő helyzet volt. Mindannyian izgatottak voltunk, hogy bemegy-e a korong, aztán egyszer csak azt láttuk, hogy az eset helyszínétől a kispadig vérnyomok vannak.

A Jets edzőjét, Rick Bownesst nem lepte meg, hogy Barron visszatért a meccsre, és ami igazán lenyűgözte, hogy nem félt keményen beleállni a párharcokba ezt követően sem.

„Azt hiszem, a jelenléte segített a legtöbbet, mert mindannyian láttuk, milyen rossz a helyzet, és a visszatérése mindenkinek óriási lökést adott.”

Az általában a Winnipeg 3–4. sorában helyet kapó Barron 70 találkozón jutott szóhoz az idényben, nyolc gólja és 27 gólpassza van a 2017-es játékosbörzén még a New York Rangers által kiválasztott játékosnak.

(Borítókép: Gregory Shamus/Getty Images)