A kanadai étvágygerjesztő után éhesen utazhatnak a vb-re a magyar hokisok

PAP 9468
A pénteken kezdődő A csoportos világbajnokságra hangoló magyar jégkorong-válogatott kedden a felkészülési időszak zárómérkőzésén 14 756 néző előtt 5–2-re kikapott a sportági feltaláló Kanadától az MVM Dome-ban. A Kevin Constantine irányította magyarok a felkészülési időszakban az eredményekkel adósak maradtak, egyre javuló teljesítményük azonban így is bizakodásra adhat okot céljuk elérésében, ami a bennmaradás kiharcolása lenne az elitben.

A válogatottnak ez újkori története két szereplése során, 2009-ben és 2016-ban sem jött össze. Idén a vb első felvonásaként szombaton a dánokkal (15.20 óra) találkozik a magyar együttes, majd vasárnap az amerikaiak (11.20 óra) ellen folytatja szereplését.

Magyar szempontból rossz hírrel kezdődött a sportág szerelmesei által már hónapok óta várt nap: a kapus Rajna Miklós hétfőn megsérült, és kikerült a keretből . A vb-rajt hetében nagyon nehéz egy ilyen váratlan helyzetet, a komoly nemzetközi rutinnal bíró játékos kiesését kezelnie a csapatnak és a szakmai stábnak, Rajna helyére a keretből korábban az egyik szűkítésnél kirostált Arany Gergely (Ferencváros) került vissza.

A találkozót megelőzően három játékost vonultattak vissza hivatalosan. Kolbenheyer Zsuzsanna az első magyar igazolt női hokis volt Magyarországon, a válogatottban 55 alkalommal szerepelt, bő évtizede pedig már sportvezetőként dolgozik a honi, illetve a nemzetközi szövetségben.

Rajta kívül a dunaszerdahelyi születésű Sille Tamástól, illetve Vas Jánostól köszöntek el. Előbbi az első A csoportos szereplés idején volt éveken át a védelem egyik rutinos oszlopa, jégre is lépett 2009-ben Svájcban, míg utóbbi 16 vb-n, összesen pedig 171 mérkőzésen állt a nemzeti együttes rendelkezésére.

A lelátón aztán Sille és Vas a korábbi társakkal is találkozhatott, a szapporói hősök az emlékeikből összeállított kiállításon időztek és nosztalgiáztak.

Jó magyar kezdés és vezetés 

A magyar kapuban Bálizs Bence kezdett, másfél perc múlva már helyzet is adódott előtte, két percen belül pedig megvolt az első védése is. A hazaiak felvették nemcsak a kesztyűt, hanem a tempót is, jól jöttek a cserék, a 6. percben pedig az első alkalommal, amikor érdemi jelenésük volt az ellenfél kapujánál, Sofron István kihasználta a lehetőséget, és közelről a bal felsőbe lőtt (1–0).

Vezettünk Kanada ellen, igaz, nem sokáig...

Az ellenfél gyorsan rendezte sorait, és a 8. percben a kapu mögül visszatett korongot Sammy Blais emelte a rövid, jobb felsőbe (1–1). Egy dolog hibádzott csupán magyar részről az elején: korongtartásnál nem álltunk kellően stabilan a lábunkon, de a kanadaiak nem véletlenül a tanítómesterek, ezeket az alapokat is gyorsan elsajátíttatták a tanítvánnyal.

A 10. percben a magyarok jutottak először fórhoz a mérkőzésen, mindjárt kettő plusz kettő perchez. A hazaiak rövid időn belül meg is szállták a támadóharmadot, öt lövésük akadt, ebből háromszor a kanadai kapus, Samuel Montembeault védett. Ismét öt az öt ellen azonban már Kanada dominált, Bálizs bravúrral védett egy közeli ziccert. A 17. percben azonban tehetetlen volt a kapus. A magyarok kitámadtak, és fennragadtak a kanadai harmadban, Cody Glass pedig a jobb szélen nagy lendületet vett, és miután nem tudta őt felvenni, leütközni senki, biztosan értékesítette az ajtó-ablak helyzetet (1–2). A végjátékra magyar lövés maradt, de Montembeault stabilan zárta a rövid oldalt.

Magyar mezőnyfölény és helyzetek, kanadai gólok

A második játékrész első helyzete 20 másodperc után a magyarok előtt adódott, a 23. percben pedig két nagyobb hazai lehetőség is kimaradt. Előbb a kettő az egy elleni kontra, majd egy közeli ziccer, mert a befejezésekre már nem maradt elég fifika, és Montembeault hárított. Lendületben maradtak viszont a magyarok, akik öt az öt ellen is fel tudtak állni az ellenfél harmadában, a közönség erőteljes hangja is megjött támogatásként.

A hév aztán annyira elvitt minket, hogy a 27. percben a hátsó alakzat megint nyitva maradt, Lawson Crouse góljával pedig kettőre nőtt a különbség (1–3). A 30. percben Kanada emberelőnyhöz, abban két kapuvasig, Bálizs egy bravúrig jutott. A 36. percben magyar részről picit elfogyott a szufla, nem sikerült cserélni, Kanada így Glass révén csak begyűrte a negyediket (1–4).

Újabb hazai találat

A záró játékrész kiegyenlített mezőnyjátékkal és egy hazai helyzettel vette kezdetét, majd a magyarok a 46. percben jutottak újabb fórhoz, de abban csak irányítani sikerült, igazi helyzetet kidolgozni már nem. Ami nem jött össze emberelőnyben, sikerült teljes létszámnál a 49. percben: három magyar csatár érkezett a kanadai kapu elé, lövés után jött a védés, de a lecsorgó is, amit Galló Vilmos emelt fonákkal a rivális kapujába (2–4).

A játék képe a hajrához érve sem sokat változott, a tempó és a színvonal megütötte az elit szintjét, legalábbis egy csoportkörös találkozónak nagyon simán elment. A végjátékot Bálizs védése vezette fel, és bár döntően ekkor a magyarok inkább védekeztek, azért bátran vállalkoztak lendületes kontrára is. Az 56. percben emberelőny adott még némi reményt és erőt a magyaroknak, akik közben a kapus helyett is mezőnyjátékost küldtek jégre. Fölényt és helyzetet azonban nem sikerült kidolgozni, az ellenfél pedig azonnal gólra váltotta az üres kapus lehetőséget. Glass a büntetőpadról tért vissza, és húzott kapura, majd volt eredményes az 58. percben (2–5), és zárta le a mérkőzés érdemi részét.

A kanadaiaknak is élmény volt a magyar szurkolás

A találkozón triplázó Cody Glass, a Nashville Predators csatára így értékelt az Indexnek:

Elképesztő volt az energia, hihetetlenek a magyar szurkolók és nekünk is nagy élmény volt ez a meccs. Úgy jöttem ide, hogy bármi lesz, keményen fogok dolgozni és próbálok helyesen dönteni minden szituációban, hiszen ez volt az első meccsem az elmúlt hónapban. Örülök, hogy sikerült elsajátítanom a rendszert, és hogy meglett az összhang a sortársaimmal.

Csapattársa, a St. Louis Blues támadója, Sammy Blais arról számolt be a vegyes zónában, hogy a magyar válogatott meglepte őket a sebességgel és azzal, hogy minden játékos pontosan tudta, hol és mikor vegye fel a pozícióját. Ő is kiemelte, hogy nagyjából egy hónapja nem volt jégen, de úgy érzi, készen áll a világbajnokságra.

A magyar válogatott második gólját szerző Galló Vilmos is a meglepetésről beszélt lapunknak:

Egy kicsit megéreztük, hogy nem számítottak arra, mennyire strukturált játékunk lesz, ezen biztosan meglepődtek, de persze nem is tudták, mire számíthatnak. Beleraktunk mindent, amit tudtunk, ám a helyzeteinket sajnos nem lőttük be és könnyű gólokat kaptunk, pedig szerintem egy döntetlen is benne lett volna. Picit mi is meglepődtünk, hogy ennyire ott vagyunk rajtuk mindig, persze az első cseréknél azt éreztem, hogy izgulunk, viszont a hangulat sokat segített, hogy fel tudjunk lépni, és gólt is tudtunk lőni az elején.

Kevin Constatine, a magyar válogatott szövetségi kapitánya több játékelemmel is elégedett volt:

Úgy érzem, hogy jó munkát végeztünk, sok lehetőséget teremtettünk támadásban és elégedett vagyok azzal, ahogyan küzdöttünk. Remek csapatokkal fogunk találkozni a világbajnokságon, extrém nehézségű kihívással nézünk szembe, de az a dolgunk, hogy a maximumot nyújtsuk és megnézzük, az mennyire lesz elég. 

A magyar válogatott egyik légiós kulcsembere, Sebők Balázs kiemelte: játékban nem reméltek többet maguktól, bár az eredményt tekintve profiként még egy ilyen párharcban is győzni szerettek volna.

„Kanadának ez volt az első felkészülési meccse, többen már egy hónapja nem meccseltek, ezt azért ők is mondták és mi is éreztük rajtuk. Az viszont a mi érdemünk, hogy ettől függetlenítettük magunkat és a sebességüket felvettük. Azért a vb-n az amerikai, a finn és a svéd csapat magasabb szintet képvisel majd, de a kanadaiak is jobbak lesznek annál, amit ma nyújtottak. Mi változatlanul az esélytelenek nyugalmával utazhatunk, de jól jel számunkra, hogy folyamatosan javul a játékunk, még az eredményességünkön kell javítanunk. A második harmadban nemcsak szimpla lehetőségeink, hanem igenis gólt érő helyzeteink voltak. Amíg az ellenfél hasonló szituációkból lőtt három gólt, mi egyet sem.”

Az első magyar gólt szerző rutinos Sofron István azt mondta: nem lepte meg a magyar válogatott jó játéka, sokat készültek és dolgoztak, hogy erre a szintre elérjenek, és a vb hetére csúcsformába kerüljenek.

„Jól kezdtük a meccset, letámadtunk, megszereztük a vezetést, bizonyítottuk magunknak, hogy ezzel a mentalitással igenis lehet keresnivalónk még Kanada ellen is. Sőt, nemcsak ott, hanem a vb-n is, és tizenöt év után végre teljesíteni tudjuk a célt, harmadszorra már kivívjunk a bennmaradást.

A gólomnál bizony borsódzott a hátam, ennyi ember előtt nagy élmény gólt lőni, főként úgy, hogy az is benne van a pakliban, ez volt az utolsó meccsem a nemzeti együttesben Magyarországon. 

A szurkolóink ismét fantasztikusak voltak, nagyon számítunk a segítségükre Finnországban is, nélkülük ez a küldetés nem sikerülhet, velük együtt vagyunk igazán erősek.

Nemcsak a jelen, hanem a múlt is erősen Kanada mellett szólt

A kanadai és a magyar válogatott tizenharmadszor mérkőzött meg egymással, előbbinek ez volt a 11. győzelme, két döntetlen mellett. Utóbbi még 1934-ben budapesti barátságos mérkőzésen és az 1938-as prágai világbajnokságon született. A gólkülönbség magyar szemszögből 12–74.

A magyar válogatott újkori történetében kétszer szerepelt az elit világbajnokságon, és a csoportkörben mindkétszer megmérkőzött Kanadával. A svájci vb-n 2009-ben Zürich Kloten nevű elővárosában a magyar együttes olyan találkozón szenvedett kiütéses vereséget, amely ezenfelül leginkább Benk András kulcscsonttöréséről marad emlékezetes – a mezőnyben ütközték le, nem a palánknál –, illetve arról a hangulatról, amelyet a több száz fős magyar publikum produkált.

A tábor a mérkőzésen végig lelkesen szurkolt, ami az esélyesebb, az első harmadot 4–0-ra lehozó ellenfelet sem hagyta hidegen. Egy csoportmeccsen ilyenkor a biztos győzelem tudatában egy csapat már visszavesz a tempóból a folytatásra, és kicsit vagy nagyon tartalékol a következő fellépésekre. A sportágban sokat tapasztalt tengerentúliaknak viszont ilyen drukkolásban még nem volt részük, ami ugye nem kifejezetten nekik szólt, mégis valahol a magukénak érezték: nem tudtak/akartak leállni.

A vége 9–0 lett nekik, de a magyar szurkolók így is elénekelték jégen lévő honfitársaiknak és a gárda pár honosított tagjának a Himnuszt, ami sportági szabályoknak megfelelően hivatalosan csak a győztesnek jár. Ekkor azonban még néhány kanadai is a pályán maradt: ők még ilyet nem láttak. Más sem. Nem véletlen, hogy Kanadában külön film készült a kilencgólos zakót ünneplő magyar drukkerekről. Ehhez képest a 2016-os szentpétervári 1–7 már egyértelműen javuló tendenciát mutatott magyar szemszögből.

A juharleveles szövetség pénteken tette közzé a vb-keretét, amely három Stanley-kupa-győztes játékossal a soraiban szombattól már az MVM Dome-ban edzőtáborozott.

A sportágban meghatározó szerepet betöltő Kanada lényegében minden világversenyre potenciális favoritként érkezik, az éppen elengedett NHL-sztárok függvénye, hogy mekkora az esélye. A kanadai csapat az olimpiákon kilenc arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szerzett, míg világbajnokságokon 28-szor győzött, 16-szor második, hétszer pedig harmadik volt. Jelenleg a vb-címvédő finnek mögött a második helyen áll a világranglistán.

A világbajnokságon a magyarok a tamperei, a kanadaiak a rigai nyolcasban szerepelnek. A csoportok utolsó helyezettje kiesik a divízió I/A-ba, az első négy pedig negyeddöntőt játszhat.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE:

  • kapusok: Bálizs Bence (JKH GKS Jastrzabie), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Arany Gergely (Ferencváros)
  • hátvédek: Falus Ádám (Küsnacht Lions), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (BJA), Hadobás Zétény (Västeras), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Pozsgai Tamás (BJA), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (BJA), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék)
  • csatárok: Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Csányi Karol (Zvolen), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Corona Brasov), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJA), Papp Kristóf (Northern Michigan University), Sebők Balázs (Ilves Tampere), Sofron István (Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vértes Nátán (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

A KANADAI VÁLOGATOTT KERETE:

  • kapusok: Devon Levi (Buffalo Sabres), Sam Montembeault (Montreal Canadiens)
  • hátvédek: Pierre-Olivier Joseph (Pittsburgh Penguins), Justin Barron (Montreal Canadiens), Mackenzie Weegar (Calgary Flames), Tyler Myers (Vancouver Canucks), Ethan Bear (Vancouver Canucks), Jake Walman (Detroit Red Wings)
  • csatárok: Cody Glass (Nashville Predators), Jack McBain (Arizona Coyotes), Milan Lucic (Calgary Flames), Peyton Krebs (Buffalo Sabres), Scott Laughton (Philadelphia Flyers), Jack Quinn (Buffalo Sabres), Jake Neighbours (St. Louis Blues), Lawson Crouse (Arizona Coyotes), Tyler Toffoli (Calgary Flames), Sammy Blais (St. Louis Blues), Joe Veleno (Detroit Red Wings), Adam Fantilli (University of Michigan)

A magyar válogatott vb-programja:
Május 13. (szombat), 15.20: Magyarország–Dánia
Május 14. (vasárnap), 11.20: Egyesült Államok–Magyarország
Május 16. (kedd), 19.20: Franciaország–Magyarország
Május 18. (csütörtök), 15.20: Magyarország–Svédország
Május 19. (péntek), 15.20: Magyarország–Finnország
Május 21. (vasárnap), 15.20: Németország–Magyarország
Május 22. (hétfő), 19.20: Ausztria–Magyarország

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar válogatott az A csoportos férfi jégkorong-világbajnokságon?

  • 2763
    Kiesünk...
  • 978
    Bentmaradunk!

A magyar válogatott tavaly november óta hangol az A csoportos mezőnyre és szereplésre, a közvetlen felkészülés pedig április elején kezdődött. A találkozókon nagyon vegyes összeállítású keret lépett pályára, miként a vb-összetartás során is folyamatosan változott, élesedett a névsor, ahogy egyre-másra érkeztek és szálltak be a közös munkába a kulcsemberek.

A hokisok sok klubból kerültek kiválasztásra, őket közös egységbe rendezni azonban így mindig idő- és energiaigényesebb. Amit egyelőre külső szemlélőként látunk, azok az eredmények, amiknél persze még azt is figyelembe kell venni, hogy melyik riválisnak tavasszal mikor kellett a csúcsformát hoznia. Tekintve, hogy tavaszi riválisaink közül többen máris túljutottak a világversenyükön. Így ők kiélesítve találkoztak a mindig fárasztóbb alapozómunkából érkezett magyarokkal. És ez még nem is a magyarázós része a történteknek, csupán tényszerű megállapítás. Nézzük ezek után az eredményeket és ellenfeleinket.

2022-es meccsek:
nov. 10. Magyarország–Japán 3–2 – hosszabbítás után
nov. 12. Franciaország–Magyarország 2–1 – hosszabbítás után
nov. 13. Ukrajna–Magyarország 2–1
dec. 15. Ausztria–Magyarország 2–0
dec. 16. Magyarország–Ausztria 2–1
2023-as meccsek:
febr. 9. Magyarország–Koreai Köztársaság 4–1
febr. 10. Olaszország–Magyarország 3–0
febr. 11. Szlovénia–Magyarország 2–1 – szétlövés után
ápr. 5. Ukrajna–Magyarország 1–0 – szétlövés után
ápr. 6. Ukrajna–Magyarország 4–1
ápr. 14. Magyarország–Japán 5–2
ápr. 15. Japán–Magyarország 3–0
ápr. 20. Lengyelország–Magyarország 4–2
ápr. 21. Lengyelország–Magyarország 3–2
ápr. 25. Nagy-Britannia–Magyarország 7–4
ápr. 26. Nagy-Britannia–Magyarország 3–2
máj. 3. Szlovénia–Magyarország 4–0
máj. 4. Szlovénia–Magyarország 4–2

Felkészülési ellenfeleink 2023-as vb-beosztása:
Elitcsoportban szerepel május 12. és 28. között: Ausztria, Franciaország, Kanada, Szlovénia
A második vonalban (divízió 1/A) szerepelt április 29. és május 5. között: Koreai Köztársaság, Lengyelország, Nagy-Britannia, Olaszország
A harmadik vonalban (divízió 1/B) szerepelt április 23. és 29. között: Japán, Ukrajna

Amit már tudni, hogy a britek veretlenül nyerték meg a második vonal küzdelmeit, a hozzájuk hasonlóan feljutott lengyeleknek egy ráadásos vereségük volt a nottinghami eseményen. A házigazdákkal szemben 5–4-re maradtak alul hosszabbításban. A rend kedvéért jegyezzük meg: mögöttük harmadikként az olaszok, negyedikként a dél-koreaiak végeztek, a román csapat ötödikként bennmaradt, a litván hatodikként kiesett. A harmadosztályban a japán válogatott pontveszteség nélkül nyert és jutott fel, megelőzve az ukránokat, a kínaiakat, a rendező észteket, a hollandokat és a búcsúzó szerbeket.

Ezek alatt további öt tornát rendeztek, 28 válogatott részvételével. Érdekességképpen említsük meg, hogy a legalacsonyabb rangú eseményen, Ulánbátorban Indonézia pont nélkül végzett utolsóként, a divízió 4-ből viszont már nem lehet kiesni. Így Indonézia áll az idei rangsor utolsó, 56. helyén, a rangsorban a háborús helyzet miatt még ezúttal sem jut szerep a sportági meghatározó oroszoknak, továbbá az állandó elitcsoportos fehéroroszoknak.

Vb-felvezető

Az idei különleges év a sportág hazai történelmében, ugyanis először fordul elő, hogy a férfi- és a női válogatott ugyanabban a szezonban az elitmezőnyben szerepel. A nők április első felében a kanadai Bramptonban léptek jégre, és egy győzelemmel (–Franciaország 4–2), valamint három vereséggel (–Svédország 2–6, –Finnország 0–5, –Németország 1–2) utolsó előtti helyen végeztek, és kiestek.

Korábban a Kovács Csaba, Vas János kettőssel nosztalgiáztunk a magyar férfiválogatott újkori vb-szerepléseiről, amelyeken ők aktív részt vállaltak a csapat teljesítményéből, és összesen több mint 340 válogatott fellépés tapasztalatára építve elemeztük segítségükkel a mostani esélyeket. 

Az A csoportos vb állandó „otthona” a Sport Televízió, amelynél minden eddiginél nagyszabásúbb tartalommal, valamint kellő optimizmussal készülnek a tornára. Erről, valamint a magyar válogatottal kapcsolatos korábbi vb-emlékeikről a Sport Televízió főszerkesztőjével és szerkesztőjével, Máté Pállal és Gallai Lászlóval beszélgettünk.

A múlt hét elején a sajtónyilvános edzésen a szövetségi kapitány mellett az együttes rutinos alapemberei, a csapatkapitány Nagy GergőSofron István, valamint Sebők Balázs nyilatkoztak az Indexnek, utóbbi az elmúlt két szezont éppen Tamperében töltötte, ahol a magyarok vb-meccseiket játsszák.

Hétfőn Kanadát is meglátogattuk az MVM Dome-ban, a csapatból több Stanley-kupa-győztes játékost és edzőt is szóra bírtunk.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)