Eldőlt a jövője minden idők egyik legjobb jégkorongozójának
A 37 esztendős, háromszoros Stanley Kupa-győztes, kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok kanadai csatár 17,4 millió (8,7 plusz 8,7 millió) dollárt fog keresni a 2025–2026-os idény rajtjától, közölte a pittsburghi klub.
Crosby számára a 8-as és a 7-es szám misztikus, hiszen 1987. 08. 07-én született, ezért játszik 87-es számmal, és kért eddig is 8,7 millió dolláros éves fizetést.
Játékjogát 2005-ben foglalta le a Pittsburgh az amatőr játékosbörze (draft) első kiszemeltjeként, és azóta a gárdát erősíti. Ő lesz az első hokis, aki húsz szezont húz le a Pingvineknél.
Alapszakaszban 1272 mérkőzésen az örökranglista jelenleg tizedik helyét érő 1596 pontot (592 gól, 1004 gólpassz), rájátszásban pedig 180 találkozón 201 pontot (71, 130) termelt.
Tízszer szerepelt All Star-gálán, kétszer volt pontkirály és gólkirály, a liga kétszer, a játékos-szervezet pedig háromszor választotta meg a szezon legértékesebbjének, kétszer pedig a playoff MVP-je volt.
A klubjával 2009-ben, 2016-ban és 2017-ben nyert Stanley Kupát, hazája színeiben pedig 2010-ben (éppen az ő hosszabbításos góljával), valamint 2014-ben nyert olimpiát, 2015-ben világbajnok lett, így egyike annak a harminc játékosnak, aki mindhárom nagy trófeát begyűjtötte, és Tripla Arany Klub-tag lett.
Ezeken kívül 2016-ban a világkupában is diadalmaskodott Kanadával, írja az MTI.