2023 után ismét a Gyergyó nyerte meg a jégkorong Erste Ligát
A két évvel ezelőtti, FTC elleni 4–3-as győzelem után ezúttal a gyergyóiaknak elegendő volt hat találkozó ahhoz, hogy megszerezzék a bajnoki címet.
A döntő első öt összecsapásán mindig a pályaválasztó nyert, az első idegenbeli siker egyben a bajnoki elsőséget is jelentette a GYHK számára.
Az előző mérkőzéshez képest nagyobb intenzitással kezdtek csütörtökön a csapatok. A hazaiak jöttek ki jobban a nagy rohanásból, a hetedik percben korongszerzés után Reisz a hátvédről kipattanó pakkot közelről ütötte a kapuba, ezzel 1–0 volt a Csíkszereda javára.
Ezt követően hatalmas nyomás alá került a hazaiak kapuja, ennek eredményeként csakhamar megszületett az egyenlítés: Vincze ért bele Császár távoli lövésébe.
A középső játékrészben az iram nem lassult. A gyergyóiak átvették a vezetést, Fejes a kapu mögül visszatett korongot közelről ütötte a hálóba, óriási erővel.
A hazaiak hiába próbálkoztak a harmadból hátralévő időben, kettős emberelőnyből sem tudtak betalálni.
A záró játékrészben a csíkszeredaiak meddő mezőfölénye nem hozott gólt, sőt üres kapus találatával Sándor-Székely beállította a 3–1-es végeredményt.
A Gyergyó a szuperkupa-, a román bajnoki és kupagyőzelem után az Erste Ligában is a legjobbnak bizonyult, így tökéletes szezont zárt, írja az MTI.
Az eddigi bajnokok:
- 2009: HC Csíkszereda
- 2010: Budapest Stars
- 2011: HSC Csíkszereda
- 2012: Dunaújvárosi Acélbikák
- 2013: Dunaújvárosi Acélbikák
- 2014: Nové Zámky
- 2015: Miskolci Jegesmedvék
- 2016: DVTK Jegesmedvék
- 2017: DVTK Jegesmedvék
- 2018: MAC Budapest
- 2019: Ferencváros
- 2020: Ferencváros és SC Csíkszereda (korona-vírusjárvány miatt megosztott cím)
- 2021: SC Csíkszereda
- 2022: SC Csíkszereda
- 2023: Gyergyói HK
- 2024: Corona Brasov
- 2025: Gyergyói HK