Justin Schultz október legjobbja

2012.11.02. 13:25

Nagyszerűen alakul Justin Schultz karrierjének első profi idénye. Az Edmonton Oilershez tartozó hokis lett az AHL idei szezon első hónapjának a legjobbja. A 22 éves játékos hét meccsen hat gólt lőtt és hat gólpasszt adott. Mindezt úgy, hogy az Oklahoma City Baronsban a védelmet erősíti.

schultz_justin121101.jpgA kanadai védő a BCHL-ben – a kanadai junior hokiliga egyik divíziójában, a Westside Warriorsban – kezdte pályafutását. 2008-ban figyeltek fel rá, amikor az Anaheim Ducks a 43. helyen draftolta. Schultz később a University of Wisconsin játékosa lett és az NCAA-ben 121 meccsen 40+73-mal zárt három szezon után. Az egyetemi évei alatt kétszer is az év védője, tavaly a klubja legértékesebb játékosa lett. A nyáron vált szabadügynökké és az Edmonton kötött vele entry level megállapodást. Ha így folytatja a fiatal hátvéd, egészen biztosan nem az AHL-ben, hanem a legjobbak között fogja folytatni, ha elindul a szezon.

Erről továbbra sincs semmi biztató hír, sőt egyr3e több amerikai forrás említi meg, hogy még ezen a héten lefújják a Winter Classicot is, amely azt is jelentheti, hogy idén már nem fog elindulni a szezon. A pedig erre a január 1-i klasszikusra nagyon készültek az Egyesült Államokban. A Detroit Red Wings és a Toronto Maple Leafs a michigani, Ann Arbor-i Michigan Stadiumban lépett volna jégre, ahol rekorddöntésre készültek. Valamivel több mint 110 ezer nézőt vártak a meccsre, amellyel stadionrekordot, és a szabadtéri hokimeccsek nézőszám rekordját is átadták volna a múltnak. Pont két michigani egyetemi meccs – 74 544 nézővel – tartotta, majd 2010-ben, az A csoportos hoki-vb-n, a Németország–Egyesült Államok meccse döntötte meg, a gelsenkircheni Veltins Arenában 77 803-an voltak.

AHL, 16. játéknap, 2012. november 1.

Peoria Rivermen–Lake Erie Monsters 3-4 (0-1, 1-0, 2-2, 0-0, 0-1)
Peoria, Peoria Civic Center, 3270 néző. G.: Cracknell (Chormey, Ford, 23:22), Cracknell (Murray, 41:08, SH), Murray (Gracsev, 42:20, SH), ill. Lerg (Barrie, Pock, 3:35, PP), Gaunce (43:48), Agozzino (Barrie, 44:45), Lerg (SO). Kapusok: Allen 31/34, ill. Aittokallio 25/28.

Abbotsford Heat–Toronto Marlies 3-0 (0-0, 0-0, 3-0)
Abbotsford, Abbotsford Entertainment & Sports Centre, 1951 néző. G.: McCartgy (Bancks, 44:28, SH), Street (44:31, SH), Baertschi (Walter, McCarthy, 58:31, EN). Kapusok: Brust 22/22, ill. Scrivens 24/26.

ECHL, 15. játéknap, 2012. november 1.

Wheeling Nailers–Toledo Walleye 3-2 (2-2, 0-0, 0-0, 0-0, 1-0)

Gwinnett Gladiators–Orlando Solar Bears 4-1 (1-1, 0-0, 3-0)