Tavares repíti tovább az Islanderst

2013.04.19. 11:03
0 hozzászólás

toronto_1.jpgFolytatódik a versenyfutás a továbbjutásért a keleti főcsoportban. Az tűnik egyre valószínűbbnek, hogy a két New York-i, az Islanders és a Rangers, valamint a Winnipeg harcol majd a két továbbjutó helyért. A csütörtököt mindhárom csapat győzelemmel abszolválta. Talán a legnagyobb siker az Islandersé, amely Torontóban tudott nyerni, első sorban 22 éves 1/1-ese, John Tavares remek játékának köszönhetően, aki két gólja mellett gólpasszt is adott. Mind a Meaple Leafs, mind az Islanders nagyon régen játszott playoff meccset, most mindkét franchise-nak komoly esélye van erre.

A Rangers a már kiesett Floridát intézte el könnyen, Derick Brassard duplázott és azért Henrik Lundqvistnek 34-szer kellett védenie. A Winnipeg nehezen hozta a kötelezőt, csak hosszabbításban gyűrte le a a Carolinát, a Jets is hat éve (még az atlantai időket is ideszámítva) vár a továbbjutásra. Blake Wheeler szerzett három pontot a meccsen, a kapus Ondrej Pavelecé a nap védése.

A Montreal egy utolsó perces góllal először nyert, amióta kiharcolta a továbbjutás. A Canadiens győzelme az is jelenti, hogy a Tampa végleg elszállt, már matematikai esélye sincs a playoffra. Az Ottawa állította meg a Washingtont, amely nyolc győzelem után először kapott ki. A kapusok meccse volt ez, Braden Holtby lett a meccs embere 35 védéssel, míg az ottawai Craig Anderson a második legjobb. Tíz vereség után nyert a New Jersey, amelynek halván esély még maradt, öt meccse és hat pont hátránya van. A Philadelphia viszont gyakorlatilag kiesett ezzel a 0-3-mmal. Martin Brodeurnek ez volt a 667. győzelme és a 121. shutoutja pályafutása során.

Nyugaton a Dallas élt a lehetőséggel, a Columbus viszont nem tudott, így ebben a konferenciában sem lett semmivel sem egyszerűbb a helyzet. A Stars az utolsó harmadban négy gólt szórt a Vancouvernek, és már megelőzte a Detroitot, amely a 10. helyre csúszott vissza. A Columbus viszont Los Angelesben hagyta mindkét pontot, egyszerűen képtelenek voltak bevenni Jonathan Quick kapuját, aki nem érdemtelenül lett a meccs embere. A Blue Jackets egyetlen gólját Dalton Prout lőtte, akinek pályafutása során ez volt az első.

A Phoenix újabb lehetőséget szúrt el azzal, hogy szétlövésben kapott ki St. Louisban, mindhárom büntetőzője elszúrta. A Minnesota még bajba kerülhet, ha így folytatja, az utolsó 10 meccséből csak hármat nyert meg, most alapos verést kapott San Joseban. Logan Couture két gólja mellé két gólpasszt is szerzett, Martin Havlat is duplázott.

Toronto Maple Leafs-New York Islanders 3-5
New York Rangers-Florida Panthers 6-1
Montreal Canadiens-Tampa Bay Lightning 3-2
Ottawa Senators-Washington Capitals 3-1
Philadelphia Flyers-New Jersey Devils 0-3
Winnipeg Jets-Carolina Hurricanes 4-3, hosszabbítás után
St. Louis Blues-Phoenix Coyotes 2-1, szétlövés után
Dallas Stars-Vancouver Canucks 5-1
Los Angeles Kings-Columbus Blue Jackets 2-1
San Jose Sharks-Minnesota Wild 6-1

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!