Újabb négy csapat a rájátszásban

2013.04.24. 10:30

ovi_2.jpgA keddi eredmények után keletről a Washington és a New York Islanders, nyugatról a San Jose és a St. Louis jutott tovább. Washingtonban komoly volt a tét, hiszen az a Winnipeg volt az ellenfél, amely mindössze egy pont hátránnyal ált a Southeast divízió második helyén, a Capitals mögött. A Washington gyakorlatilag végégi vezetve – csak 198 másodpercig volt 0-0, és 37 másodpercig döntetlen – nyerte a meccset, a gólkirály-jelölt Alekszandr Ovecskin üres kapuba, de meglőtte 31. gólját. A Capitals ezzel a győzelemmel csoportelső lett, a Winnipegnek egyetlen meccse maradt, ezen győznie kell, ha még reménykedni akar, de nem lesz egyszerű, a Jetset egy ponttal előző New York Rangers még kétszer, az Ottawa Senators háromszor játszik még.

A nap védése megint Ondrej Pavelecé volt, a Winnipeg kapusa még 2-1-es Washington vezetésnél parádézott.

A New York Islandersnek egyetlen pont kellett és ezt meg is szerezte a Carolina otthonában. Alig több, mint egy perccel a vége előtt John Tavares egyenlített és már az sem számított, hogy a szétlövésben egyetlen vendégjátékos sem lőtte be a büntetőjét. Az Islanders 2007 után jutott a playoffba. A másik New York-i is továbbléphetett volna, de a Rangers a már kiesett Florida otthonában kapott ki, így maradt 52. ponttal a nyolcadik helyen, a Panthersben Jacob Markström 36-szor védett.

Hiába verte a New Jersey a Montreal, a Buffalo a Pittsburgh-öt, a Philadelphia a Boston, ebben a szezonban a Devils, a Sabres és a Flyers is csak kívülről  követheti a rájátszás eseményeit. Martin Brodeur a 67. meccsén védett a Canadiens ellen, ez volt a 43. győzelme. A Buffalóban Thomas Vanek két gólt és három pontot hozott össze. A Philadelphiában Steve Mason volt a legjobb, a kapus 39 lövést fogott meg, a Flyersben Oliver Lauridsen pályafutása 13. meccsén az első gólját szerezte.

Nyugaton is már csak két hely kiadó. A St Louis a Colorado legyőzésével lépett tovább. Chris Stewart szép jubileummal ünnepelte mindezt, 317. meccsén a 100. gólját lőtte, a 100. gólpasszát adta, ennek megfelelően 200 pontja van, érdekesség, hogy Stewartot éppen a Colorado draftolta 2006-ban. A San Jose a harmadik harmadban, 30 másodperc alatt fordította meg a Dallas elleni meccset, a Sharks is playoffos. A Starsnak így is maradt még matematikai esélye, két meccse és 48 pontja van, három pont a hátránya a nyolcadik Columbustól. A Detroit jobb helyzetben van, még három lehetősége van javítani, 50 ponttal a kilencedik. A Minnesota most 53 pontos, a Los Angeles legyőzésével került közelebb a továbbjutáshoz, a Wild 16 másodperc alatt vágott két gólt. Tétnélküli meccsen győzte le a Nashville a Calgaryt. A meccs Austin Watsonnak mindenféleképp emlékezetes marad, a 21 éves csatár első NHL-gólját szerezte, David Legwand pedig a 200. találatát jegyzete. Szerdán a továbbjutás szempontjából egy fontos meccset rendeznek, ezen a Detroit a Los Angelest fogadja. Az alapszakasz gyakorlatilag szombaton zárul, vasárnap egy meccset rendeznek csak, a Boston Marathonon történt terrortámadás miatt elhalasztott Boston–Ottawát.

New Jersey Devils-Montreal Canadiens 3-2
Washington Capitals-Winnipeg Jets 5-3
Carolina Hurricanes-New York Islanders 4-3, szétlövés után
Philadelphia Flyers-Boston Bruins 5-2
Florida Panthers-New York Rangers 3-2
Pittsburgh Penguins-Buffalo Sabres 2-4
St. Louis Blues-Colorado Avalanche 3-1
Nashville Predators-Calgary Flames 4-3
Minnesota Wild-Los Angeles Kings 2-1
San Jose Sharks-Dallas Stars 3-2