Máris kezdődik a rájátszás (Kelet)

2013.04.30. 17:00
0 hozzászólás

pittnyi.jpgPittsburgh Penguins (1.)–New York Islanders (8.)

Fojtogató bűntudat emészt, hogy az alapszakasz értékelésből pont az a Pittsburgh maradt ki, amely márciusban úgy söpörte ki egymás után ellenfeleit, mint az őszi szélvihar a hulló faleveleket. Amely az állkapcsát törő Sidney Corsby, valamint az ugyancsak sérüléssel bajlódó Jevgenyij Malkin nélkül sem tört meg egy pillanatra sem. A Pens hihetetlen jól tradelt, Jarome Iginla, Jussi Jokinen, Douglas Murray, de legfőképp Brenden Morrow egészen kiváló erősítésnek bizonyult. Kris Letang amikor  egészséges volt, szórta a pontokat. Chris Kunitz 52 pontot hozott össze, karrierje során ennyit kétszer sikerült.

Óriási meglepetés lenne, ha a New York Islanders megállítani a robogó Pittsburhgöt. John Tavares remek alapszakasza, Matt Moulson és Brad Boyes, és nem utolsó sorban Jevgenyij Nabokov produkálhat olyat, amitől öröm szökhet a Nassau Coliseumba. Crosby visszatérésére egyre nagyobb az esély, a Pens legjobbja éppen az Islanders ellen sérült meg.

Montreal Canadiens (2.)–Ottawa Senators (7.)

Az utolsó napon alakult ki ez a párosítás és nem tudni, melyik csapat örül ennek jobban. A Montreal hihetetlen jó első három sorral rendelkezik elől, kilenc csatárából nyolc 25, vagy annál több pontot szerzett. A Senatorsba visszatért sérüléséből a tavalyi Norris Trophy-győztes, Erik Karlsson. A kapuban Craig Anderson 24 meccsen 0,941-es védéshatékonysággal teljesített, míg ez a szám a másik oldalon (Carey Price és Peter Budaj) majdnem négy századdal gyengébb. A Canadiens védelme az egyik legveszélyesebb volt az alapszakaszban, P.K. Subban  38, Andrej Markov 30 pontot termelt. A montreali védelmen és Jason Spezza, Daniel Alfredsson csatárkettős pontosságán dőlhet el a sorozat.

Washington Capitals (3.)–New York Rangers (6.)

Alekszander Ovecskin szemben Rick Nash-sel. Az orosz hokis és a Capitals is nagyon nehezen indult be, sokáig reménytelen helyen állt a csapat, amely aztán Ovecskin sorozatos remek meccseivel beindult (utolsó 19 meccséből 15-öt nyert) és divízió-első lett. A Capitals-csatár végül 32 góllal gólkirály lett, Nicklas Backström pedig 40 gól előkészítésében jeleskedett. A Washington az egész mezőny legjobb emberelőny-kihasználója volt az alapszakaszban, ha folytatja ezt a sorozatot, túlléphet a Rangersszen is. A New York-iaknak viszont nagy szüksége lesz Henrik Lundqvist további bravúrja, a svéd sokat tett ezért a továbbjutásért, nem hinnénk, hogy itt akar megállni.

Boston Bruins (4.)-Toronto Maple Leafs (5.)

1974 után találkozik ismét a playoffban a két Original Sixes, a Boston az utolsó napon szúrta el a csoportelsőségét, most cserébe elképesztő jó formában és hihetetlen motivált Torontót kapott cserébe. Az alapszakasz négy meccséből hármat a Boston nyert, kétszer egy góllal, egyszer pedig szétlövéssel, hasonlóan szoros meccsekre van most is remény. A Bostoné a liga egyik legkiegyensúlyozottab csatársora, míg Torontóban a Phil Kessel, James van Riemsdyk, valamint az alapszakasz egyik kellemes meglepetése, Nazem Kadri is képes meccseket eldönteni. Már előre dörzsölhetik a tenyerüket a szurkolók, a két óriás, Zdeno Chara és Dion Phaneuf csatája miatt. James Reimer, a Toronto kapusa fantasztikus idény tudhat maga mögött, és még szebbé teheti, ha hasonló jó produkciókra képes. A szezon közben Bostonba szerződő Jaromir Jagr biztosan sokat tesz, hogy elrontsa a fiatal kapus kedvét. A Bruinsnak mindenféleképp javulnia kell az előnyös helyzetek kihasználásában, 5 az 5 játékban a Pittsburgh mellett talán a legerősebb keleten. A torontóiakban ég a becsvágy, és lehet, hogy éppen olyan játékos nyeri meg a párharcot, akire most még kevesen gondolnak.