Crosby, Ovecskin vagy Tavares?

2013.05.11. 13:50

harttrophz.jpgKi lesz a Hart Trophy győztese, azaz ki kapja majd az alapszakasz legjobbjának járó Hart Trophyt. Az előzetes szavazás alapján ez vagy Sidney Crosby, vagy Alekszandr Ovecskin és pályafutása első jelölését kapva John Tavares lehet. Crosby az állkapocscsont-törése ellenére is zseniális szezont produkált, 36 meccsen volt a jégen, 15 gólja és 41 gólpassza, azaz 56 pontja egészen elképesztő. Ovecskin nehezen lendült bele, első 14 meccsén mindössze 10 pontja volt, aztán márciustól elkezdte szórni a pontokat, megint sokat tett azért, hogy a Capitalst bevitte a rájátszásba, a szezonban hat olyan meccse volt, amikor három, vagy annál több pontot szerzett. Gólkirály lett 32 góllal, mellette még 24 gólpasszt is adott. A fiatal John Tavares először került az elitbe. Sokan Wayne Gretzky utódát sejtették benne, de a mai, felgyorsult jégkorongban egy olyan gyengécske csapatban játszani, mint a New York Islanders, nem könnyű sztárnak lenni. Tavares a hátán vitte be csapatát a rájátszásba, ahol még mindig harcban állnak, az alapszakaszban 48 meccsen 28 gólja és 19 gólpassza lett, meglepetés lenne, ha ő lenne az MVP, de legalább tehetségének és tudásának mérten végre megfelelő helyre került. A hajtás alatt a három játékosról készült videó.

V