Crosby, Ovecskin vagy Tavares?

Ki lesz a Hart Trophy győztese, azaz ki kapja majd az alapszakasz legjobbjának járó Hart Trophyt. Az előzetes szavazás alapján ez vagy Sidney Crosby, vagy Alekszandr Ovecskin és pályafutása első jelölését kapva John Tavares lehet. Crosby az állkapocscsont-törése ellenére is zseniális szezont produkált, 36 meccsen volt a jégen, 15 gólja és 41 gólpassza, azaz 56 pontja egészen elképesztő. Ovecskin nehezen lendült bele, első 14 meccsén mindössze 10 pontja volt, aztán márciustól elkezdte szórni a pontokat, megint sokat tett azért, hogy a Capitalst bevitte a rájátszásba, a szezonban hat olyan meccse volt, amikor három, vagy annál több pontot szerzett. Gólkirály lett 32 góllal, mellette még 24 gólpasszt is adott. A fiatal John Tavares először került az elitbe. Sokan Wayne Gretzky utódát sejtették benne, de a mai, felgyorsult jégkorongban egy olyan gyengécske csapatban játszani, mint a New York Islanders, nem könnyű sztárnak lenni. Tavares a hátán vitte be csapatát a rájátszásba, ahol még mindig harcban állnak, az alapszakaszban 48 meccsen 28 gólja és 19 gólpassza lett, meglepetés lenne, ha ő lenne az MVP, de legalább tehetségének és tudásának mérten végre megfelelő helyre került. A hajtás alatt a három játékosról készült videó.

V

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59