A Philadelphia máris kirúgta edzőjét

2013.10.07. 17:36

laviolette.jpgAz utóbbi napokban szinte minden posztunkban írtunk arról, hogy a Philadelphia milyen pocsék. Az előszezont az egyik legrosszabb helyen zárta, aztán elkezdődött az idény és három meccsen három sima vereség. Ez mindig egy főedző állásába kerül, így járt most Peter Laviolette is. Talán okosabb gondolat lett volna már a tavalyi szezon végén elgondolkodni az edzőváltáson, de Laviolette még kapott idén meccseket, pontosan hármat. Paul Holmgren általános igazgató hétfőn jelentette be, hogy megválnak Laviolette-től és Craig Berube lesz új szakvezető, aki hetedik éve másodedzőként szolgálja a Flyerst,. Általános vélemény, hogy a Flyers évek óta gyengül, mint csapat, így már a szezon előtt gyakorlatilag halálra volt ítélve Laviolette idei munkája, még furcsább volt Holmgren reakciója, aki annyit mondott: “...egyáltalán nem úgy nézünk ki, mint egy csapat...”. Mit lehet erre mondani, valóban nem. Berube lett a Flyers franchise-történetének 18. főedzője.