Ez most egy izgalmas kereskedés volt

2014.03.06. 10:28
0 hozzászólás

stlouis_2.jpgMárcius 5-én zárult az átigazolási piac az NHL-ben és rég volt ennyi komoly klubcsere. Mire megszokhattunk egy-egy játékost, most rakhatjuk újra össze, melyik csapatban is játszik. Emellett igazi sztárok, ikonikus figurák cseréltek csapatot. A jósok jól kalkuláltak, nagyon sok kapus váltott csapatot, olyan is akadt, aki két nap alatt kétszer. Nehéz megmondani, ki hogyan válik be új csapatában. Meglepő váltások is voltak, minden a hajtás alatt.

Időrendi sorrendben haladva március 4-e szenzációja Roberto Luongo klubváltása volt. A vancouveri kapus régóta elvágyódik, most ez összejött, azért az nem biztos, hogy jó ötlet, hogy éppen Floridába. Luongo mellett Steven Anthony ment a Panthershez, a kapus Jacob Markströmért, és a csatár, utóbbi meccseken remeklő Shawn Matthiasért cserébe. Patrick Mullen is elhagyta a Canucksot, Ottawába ment, Jeff Costellóért cserébe. A Florida a Montrélnak adta Mike Weavert draftjogért. Tim Thomas sem akar Luongóval versenyezni, így Dallasba szerződött, Dan Ellisért.

luongo_2.jpgAz Anaheim három helyen változtatott, a kapus Viktor Fasth Edmontonba, a csatár Dustin penner Washingtonba ment, mindkettőért draftjogot kapott, ahogy azt is adott a dallasi Stephane Robidasért. Fasth érkezésével Ilja Brizgalov vált feleslegesség az Oilersnél, az orosz kapus Minnesotába szerződött.

A New York Islanders évek óta sorra passzolja el értékes játékosait. Andrew MacDonald most Philadelphiába ment, cserébe egy fiatal csatár is draftjog. Thomas Vanek nem fogadta el a nyáron lejáró szerződésének a hosszabbítását, várható volt, hogy továbbáll, végül Montréalban kötött ki, a helyett érkező Sebastian Collberg sem fogja megváltani a világot. A Chicago egy második körös draftjogért két védőt igazolt Phoenixből, David Rundblad és Mathieu Brisebois személyében. Coyototes a Washingtonnal is üzletelt. Rostislav Klesla és Chris Brown ment a Capitaslhez, Martin Erat és John Mitchell a Phoenixhez.

callahanstl.jpgA szerda egyik legérdekesebb klubcseréjét a Tampa és a New York Rangers hajtotta végre, csatárt cserélt, Martin St. Louisért Ryan Callahan megy a Boltsba, plusz még két draftjog. Egy másik ikon, Ales Hemsky is elhagyta az Edmontont és az Ottawa szerződtette, Tuomo Ruutu pedig a New Jersey-nél kötött ki, Andrej Loktyonov ment a Carolinához, Devan Dubnyk ka Montréal kapusa lett.

A Buffalo a Ryan Millerét kapott Jaroslav Halakot három nappal később tovább is pörgette, Michael Neuwirth jött a Washingtontól, míg a Caps az egy nappal korábban megszerzett Kleslát tovább is adta a Sabresnak. Marian Gaborik már nem a Columbus hokisa, Los Angelesben játszik ezentúl, Matt Frattin és két draftjog vándorolt a Blue Jackets birtokába.

A Calgary a svájci kapust, Reto Berrát a Coloradónak, Lee Stempniakot a Pittsburgh-nek adta el, mindkettőért draftjogot kapott. A floridai Marcel Goc is Penguinshez került, az edmontoni Nick Schultz pedig a Columbushoz. Sokan írtak arról, hogy Matt Moulson nem marad Buffalóban, és tényleg nem, Minnesota a csatár új állomáshelye, Cody McCormickkal érkezett a Wildhoz, Torrey Mitchell és két választás pedig a Sabresé lett. A Nashville-ből Denis Legwand a Detroité lett, Patrick Eaves ment a helyére. A teljes listát itt lehet megnézni. Zárásként a tegnapi eredmények, a részletek is nemsokára.

New York Rangers-Toronto Maple Leafs 2-3, hosszabbítás után

Philadelphia Flyers-Washington Capitals 6-4

Calgary Flames-Ottawa Senators 4-1

Anaheim Ducks-Montreal Canadiens 3-4, szétlövés után