A Pittsburgh olyat tett, amit tavaly január óta soha

2015.11.12. 10:15
0 hozzászólás

Két meccs egyike sem hatvan perc alatt dőlt el a csütörtök hajnalban. A Pittsburgh szétlövésben győzte le a liga legjobbját, a Montréalt. Sidney Crosby volt a meccs embere két gólpasszával. 3-2-es Canadiens-vezetést Patric Hornqvist egyenlített ki, majd David Perron és Crosby is bevágta a büntetőjét. A meccs 13. másodpercében már megszólalt a gólt jelző dudaszó, Pascal Dupuis a szezon második leggyorsabb gólját ütötte (az eddigi leggyorsabbat Jason Zucker még október 25-én). Hihetetlen, de igaz: a Pens 22 hónap után tudott úgy mecset nyerni, hogy két harmad után vesztésre állt. 2014 januárja óta 37 ilyen meccset elveszített. A Pittsburgh történetének leggyorsabb gólja egy bizonyos Jean Pronovost nevéhez fűződik, aki 1976-ban a hatodik másodpercben volt eredményes. Egy érdekes statisztika, idén 57 gól esett valamelyik harmad nyitópercében, ebből 11 az első, 24 a második és 15 a harmadik játékrészben.

A nap védése a montréali Mike Condoné, aki az első harmad közepén úgy mentett lábbal, hogy már átjutott rajta a korong, fantasztikus érzékkel, vagy inkább ösztönösen csukta össze a lábát, ezzel a korongot is kihúzta a gólvonal elől. Condon egyébként egymás után hatodszor volt kezdő a Montréalban, idei nyolc meccsén 6-0-2-vel áll (1,73 GAA, .936 SV%).

Nyert megint az Edmonton, amely háromszor egyenlítette ki az Anahem előnyét, Teddy Purcell a hosszabbításban döntött, az Oilers 2012. április 1-e óta először nyert a Honda Centerben. Corey Perry most kétszer talált be. Idén 45 hosszabbításos meccsből 31 ért véget az overtime-ban, amely ismét bizonyította a szezon előtt bevezetett, egyik legérdekesebb szabályváltoztatás (a hosszabbításban a 3 a 3 elleni játékot) létjogosultságát. Corey Perry kétszer is betalált, a 300. gólját szerezte, az egykori edmontoni, most Ducks-hokis Shawn Horcoff pedig az 500. pontját érte el.

Pittsburgh Penguins-Montreal Canadiens 4-3, szétlövés után

Anaheim Ducks-Edmonton Oilers 3-4, hosszabbítás után