A Chicago 11 meccse pontszerző

2016.11.14. 13:54
0 hozzászólás

Patrick Kane szenzációs győztes góljáról már megemlékeztünk, kicsit most nézzük a dolgok mögé. A Chicago ezzel a sikerrel már 11 meccse pontszerző (9-0-2), sőt, 2006 óta sorozatban a hetedik hazai meccset vívta győztesen a Montreallal szemben.

Tuukka Rask lett a nap egyik hőse. A Boston kapusa 21 védéssel idei harmadik shutoutját hozta (ennyi van Szergej Bobrovszkijnak és Devan Dubnyknak is idén). A klub 92 éves történetében ő a második kapus, aki az első 11 meccsét 10 győzelemmel zárta. Erre csak 1976-ban Gerry Cheevers volt csak képes.

A New York Rangers utolsó nyolc meccséből hetedszer nyert, ezzel pontszámban a Chicagóval azonosan 24-gyel áll, hárommal lemaradva a Montreal mögött. Michael Grabner duplázott és 10 góljával, társbérletben a második a gólütők listáján, 16 meccsen 13 pontja van idén, tavaly 80 meccsen tudott 18-at összehozni Torontóban.

A Jets, a Wild és a Canucks is túlórában nyerk. A Winnipegben a finn csodagyerek, Patrik Laine most csak a szétütésben volt eredményes. A Minnesotában Matt Doumba karrierje második hosszabbításos gólját szerezte. A Vancouver 1:40-el  a vége előtt egyenlített, méghozzá Troy Stecher élete első NHL góljával, a meccset aztán Markus Granlund döntötte el. A Canucks a negyedik meccsét nyeri úgy, hogy a harmadik harmadban fordít. Jarome Iginla lehagyta Wayne Gretzky abban, hogy az 1488. meccsét játszotta, ezzel a 18. az örökrangsorban. A Los Angeles-i Dustin Brown a 900., az edmontoni Benoit Pouliot az 500. meccsét lépett jégre.

Winnipeg Jets-Los Angeles Kings 3-2 (2-1, 0-0, 0-1, 1-0)

G.: Lowry, Dano, Scheifele (so), ill. Pearson, Gilbert.

Vancouver Canucks-Dallas Stars 5-4 (1-2, 0-1, 3-1, 1-0)

G.: Horvat, Eriksson, Sutter, Stecher, Granlund, ill. Eaves, Korpikoski, Eaves, Roussel.

Ottawa Senators-Minnesota Wild 1-2 (0-1, 0-0, 1-0, 0-1)

G.: Turris, ill. Suter, Doumba.

Colorado Avalanche-Boston Bruins 0-2 (0-1, 0-0, 0-1)

G.: Krejci, Moore

Chicago Blackhawks-Montreal Canadiens 3-2 (1-0, 2-2, 0-0)

G.: Forsling, Hossa, P. Kane, ill. Weber, Markov.

Edmonton Oilers-New York Rangers 1-3 (1-2, 0-1, 0-0)

G.: Sekera, ill. Grabner (2), Girardi.