Itt az új NHL-franchise logója

2016.11.23. 12:58

Vegas Golden Knights néven csatlakozik jövőre a mezőnyhöz az NHL új csapata, írta az MTI. A tulajdonos Bill Foley már szeptemberben bejelentette, hogy a Lovagok nevet viseli majd a csapat, ám akkor az még nem dőlt el, hogy az arany, az ezüst, vagy a sivatagi jelzőt kapják-e meg, végül az előbbire esett a választás. 

Kedden a klubvezető nem csupán a nevet, hanem az együttes logóját és színeit (acélszürke, arany, vörös és fekete) is bemutatta a gárda otthona, a Las Vegas-i T-Mobile Arena előtt. A liga illetékesei júniusban fogadták el a vegasi csapat felvételét, mellyel 31-re nő az együttesek száma. Ebből 16 a keleti, 15 pedig a nyugati főcsoportban játszik majd, a lebonyolítás nem változik.

Öt meccset játszottak hajnalban, melyek mindegyikén a vendégcsapat nyert, az Islanders szétlövéssel. Meglepetésre otthon kapott mi a Montreal is és az Ottawában gólt és gólpasszt elérő Erik Karlson 498. meccsén a 400. pontját szerezte. Ö az NHL történetének 15. olyan védője, aki kevesebb, mint félezer meccs alatt utott el a 400 pontig és Brian Leetch 1993-as, hasonló produkciója az első. 

Már öt meccse veretlen, jön fel a Carolina, most a Toronto otthonában nyert, ilyen sorozata pedig 2013 év vége óta nem volt a csapatnak. Az Islanders védője, Adam Pelec első gólját ütötte, a New York-i csapat a 28. büntetővel döntötte el a meccset.  Amúgy a vendég csapatok jobban állnak ebben a szezonban 131-szer nyertek a hazai 113-mal szemben. 

Brent Burns álomszerződést kötött a San Jose-val. A védő nyolc évre, átlagban évi 8 millió dollárért hosszabbított.

Boston Bruins-St. Louis Blues 2-4 (1-0, 1-3, 0-1)

G.: Backes, Moore, ill. Lehtera (2), Bortuzzo, Stastny

Toronto Maple Leafs-Carolina Hurricanes 1-2 (1-1, 0-1, 0-0)

G.: Gardiner, ill. Skinner, Stalberg.

Montreal Canadiens-Ottawa Senators 3-4 (0-0, 2-2, 1-2)

G.: Weber, Radulov, Galchenyuk, ill. Hoffman, Brassard, Stine, Karlsson.

Florida Panthers-Philadelphia Flyers 1-3 (0-1, 0-1, 1-1)

G.: R. Smith, ill. Simmonds, Weise, Cousins.

Anaheim Ducks-New York Islanders 2-3 (1-2, 0-0, 1-0, 0-1)

G.: Fowler, Rakell, ill. Pelech, Bailey, Leddy (so)