A Nashville lett az első főcsoport-döntős

2017.05.08. 12:16

A Nashville 3-1-re győzte le a St. Louis, ezzel a Predators elsőként jutott be a főcsoport-düntőbe, ráadásul története legnagyobb sikerét érte el ezzel. Két párharcot a rájátszásban még sosem nyert a csapat. 

Húsz perc után még a St. Louis örülhetett, a második harmad első percében egyenlített a Nashville, és a harmadik harmadban fordította meg a meccset. Roman Josi és Ryan Johanson is 1+1-gyel zárta a győztes csatát, utóbbi érdeme a győztes gól is, a végén Jarnkrok üres kapus gólt ütött. A Nashville ebben a playoffban egyszer sem veszített meccset a saját közönsége előtt. 

Gyakorlatilag 16 perc alatt lerendezte a meccset az Edmonton. Leon Draisiatl vezérletővel az első harmadban öt gólt rámoltak be, a 12. percben már 4-0 volt a javukra. Draisaitl volt a meccs hőse, három gólja mellett két gólpasszt adott és 2015 ót az első játékos, aki playoffban ilyen eredményes tudott lenni. 

Az Edmonton pedig 2010 óta az első csapat, amely a nyitóharmadban öt gólt tud ütni. Még a nyolcvanas években, 1988-ban Messier, Anderson, Kurri és Gretzky volt képes hasonló bravúrra, mint Draisaitl, és három gólt edmontoni 2000 óta nem tudott szerezni egy meccsen. Egy lista azokról az edmontoni hokisokról, kaik playoffban valaha eljutottak öt pontig: 

  • 9-szer - Wayne Gretzky
  • 3-szor - Jari Kurri
  • 2-szer - Glenn Anderson és Paul Coffey
  • 1-szer - Leon Draisaitl

Főcsoport-elődöntő:

Nyugat:

Nashville Predators-St. Louis Blues 3-1 (0-1, 1-0, 2-0)

  • Gól: Roman Josi (4), Ryan Johansen (2), Calle Jarnkrok (1) – Paul Stastny (2).
  • A párharc végeredménye: 4-2, a Nashville javára.

Edmonton Oilers-Anaheim Ducks 7-1 (5-0, 2-1, 0-0)

  • Gól: Leon Draisaitl (4), Leon Draisaitl (5), Zack Kassian (3), Mark Letestu (4), Mark Letestu (5), Anton Szlepisev (3), Leon Draisaitl (6) – Rickard Rakell (6) 
  • A párharc állása: 3-3