37 percig nem ütött kapura, mégis nyert a bajnok

2017.05.30. 12:04
0 hozzászólás

Nehezen hihető, de a Pittsburgh úgy nyerte a Stanley Kupa első mérkőzését, hogy mindössze egy tucat kapura ütése volt az egész meccs során. Olyan pedig az 1957/1958-as döntő óta nem fordult elő, hogy az egyik csapatnak egy harmadon át egyetlen lövése sem legyen. Közben egy újonc is rekordot döntött.

Az első harmadban nyolcszor ütött kapura a Pittsburgh és ebből három gól is esett. Hét másodperccel a vége előtt már 3-0 volt a hazaiak javára. Aztán jött egy hosszú szünet, egy teljes harmad és még hét perc, amíg a Pittsburgh nem volt képes kaput találni, miközben a Nashville zárkózott és a harmadik harmad elején, 3:23 alatt két gólt szerezve egyenlíteni is tudott.

Az utolsó harmadban négyszer próbálkozott a Pittsburgh, ebből két gól esett, igaz az egyik már üres kapura. Conor Sheary az első idei playoff-gólját ütötte, Jake Guentzel viszont már a tizediket. Ezzel az ötödik egy szezonban elért legtöbb gólos, amerikai születésű hokis lett a rájátszások történetében.

Az egy szezonban legtöbb gólt szerző amerikai születésű hokisok:

  • 14 – Dino Ciccarelli (Minnesota) 1980-81
  • 11 – Jeremy Roenick (Chicago) 1989-90
  • 11 – Brad Marchand (Boston) 2010-11
  • 10 – Claude Lemieux (Montreal) 1985-86
  • 10 – Jake Guentzel (Pittsburgh) 2015-16

Guentzel emellett már csak egy pontra van attól, hogy az egy szezonban legtöbb pontot szerző amerikai újonc legyen. Már csak Joe Mullen és Jeremy Roenick áll előtte, akik 18-18 pontig jutottak. Guentzelnek 10+7-je van. Jevgenyij Malkin pedig az újabb góljával a 25. pontját szerezte

A Pittsburgh tehát megúszta ezt a meccset, hiába volt 26 nashville-i kapura lövés, kevesebb gól született belőle, mint a másik oldalon. Megúszta, már nem először ebben az idényben, amely csak a csapat nagyságát és erejét mutatja. Ahogy Crosby is megfogalmazta a meccs után, ez nem egy kotta, amelyből játszani kell, minden meccsnek más a kémiája, most még van néhány dolog, amelyen javítani kell.

Stanley Kupa, döntő, 1. mérkőzés

Pittsburgh Penguins-Nashville Predators 5-3 (3-0, 0-1, 2-2)

Gólok            
1. harmad            
15:32 Pittsburgh Jevgenyij Malkin (8, ee.) ASST: Trevor Daley (3), Sidney Crosby (14) 1-0
16:37 Pittsburgh Conor Sheary (1) ASST: Chris Kunitz (4), Sidney Crosby (15) 2-0
19:43 Pittsburgh Nick Bonino (3) ASST: Brian Dumoulin (3) 3-0
2. harmad            
28:21 Nashville Ryan Ellis (5, ee.) ASST: P.K. Subban (9), Mike Fisher (1) 3-1
3. harmad            
50:06 Nashville Colton Sissons (6, ee.) ASST: Roman Josi (6), Calle Jarnkrok (3) 3-2
53:29 Nashville Frederick Gaudreau (1) ASST: Austin Watson (3), Mike Fisher (2) 3-3
56:43 Pittsburgh Jake Guentzel (10) ASST: Matt Cullen (6), Justin Schultz (8) 4-3
58:58 Pittsburgh Nick Bonino (4, ük.) ASST: Chris Kunitz (5) 5-3

ee. - gól emberelőnyből, ük. - gól üres kapura, ASST - gólpassz.