Hiába a kapusbravúrok, a Washington behúzta a 6. meccset

2018.05.22. 09:42

Hiába Andrej Vaszilevszkij, a Tampa Bay kapusának sok bravúrja, csak 31-et tudott megfogni a Washington 33 lövéséből, amely 3-0-ra nyert az NHL keleti főcsoportdöntőjének hatodik meccsén, így mindent eldöntő hetedik találkozóra lesz szükség, amelyet két nap múlva játszanak majd a floridai csapat otthonában.

A washingtoni védelem erénye, hogy mindössze 24 lövésen tudta tartana a vendégeket, elsősorban a Steven Stamkos, Nyikita Kucserov duót, amelynek 1-1 lövése volt csak a meccsen. Az első harmad még kiegyenlített küzdelmet hozott, aztán a második húsz perctől indult be a hazai csapat. T. J. Oshie a 16. percben szerezte meg a vezetést.

Az utolsó játékrész 11. percében aztán eldőlt minden. Devante Smith-Pelley gólját egy álompassz előzte meg, Chandler Stephensen a kapu háta mögül, szorításban, a lábai között ütötte vissza a korongot.

A Tampa a végén lehozta a kapust, de az emberelőny sem segített a kiválóan védekező és a meccs emberének számító washingtoni kapus, Braden Holtby ellen. Oshie az utolsó percben egy üreskapus góllal állította be a 3-0-s végeredményt. A két csapat Tampában, május 24-én hajnalban játssza a sorsdöntő hetedik meccset. A Capitalsban a gólpasszt adó Jevgenyij Kuznyecov már kilenc meccse pontszerző.

Csütörtök hajnalra tehát minden eldől, és az is biztos már, hogy a Stanley-kupáért a csata a Vegas Golden Knights és a keleti győztes között majd május 28-án, hétfőn kezdődik.

Keleti főcsoport, döntő, 6. mérkőzés:

  • Washington Capitals-Tampa Bay Lightning 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)

Gólszerző: T.J. Oshie (2), Devante Smith-Pelley

A párharc állása: 3-3