Brutális fejre támadásért tiltották el 20 meccsre

Ugyan még el sem kezdődött a szezon, máris húszmeccses eltiltást kapott szerdán a ligától a címvédő Washington Capitals egyik csatára, Tom Wilson, miután vasárnap egy előszezon-meccsen rendkívül sportszerűtlenül szállt bele a St. Louis Blues egyik játékosába – írja a Deadspin.

Wilson a Blues egyik támadása alatt öklelte fel Oskar Sundqvistet, miután az ellőtte a korongot, a svéd pedig lent is maradt a jégen, mint azóta kiderült, elég komoly arcsérüléseket szenvedett az ütközés miatt, egyelőre nem is tudni, mikor léphet újra pályára.

A Capitals játékosát azonnal kiállították a megmozdulás után, teljes joggal, most azonban az NHL úgy döntött, ez nem volt elég büntetés, és 

húsz meccsre eltiltották Wilsont az előtt, hogy az alapszakasz egyáltalán elkezdődött volna.

Az indoklásban azt írták, a játékos elkerülhette volna azt, hogy Sundqvistet a fején találja el, mégsem tett így, emellett pedig valószínűleg az is szerepet játszott az elég komoly büntetés kiszabásánál, hogy ez nem az első ilyen ügye a Capitals-csatárnak. 

Wilsont az előző idényben háromszor tiltották el, egyszer három rájátszás-meccsre, miután olyan vehemenciával szállt bele a Penguinses Zach Aston-Reese-be, hogy szó szerint kiesett utána a pályáról, Aston-Reese pedig agyrázkódást szenvedett, és az állkapcsa is eltört.

Ez egyébként a leghosszabb eltiltás jégen végrehajtott akcióért azóta, hogy 2015-ben Rafi Torres 41 meccses kényszerpihenőre ment, miután nagyon hasonló módon tarolta le Jakob Silfverberget.

Közben a szezon is elkezdődött és a bajnoki címvédő Washington Wilson nélkül is erődemonstrációt tartott és 7-0-ra verte a Bostont. Nyert a bajnoki címre is esélyes Toronto méghozzá a nyári szerzemény, John Tavares gőljával 3-2-re a kanadai klasszikuson a Montréal ellen.

NHL, 1. játéknap, eredmények

  • Toronto Maple Leafs-Montréal Canadians 3-2
  • Washington Capitals-Boston Bruins 7-0
  • Vancouver Canucks-Calgary Flames 5-2
  • San Jose Sharks-Anaheim Ducks 2-5

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

6 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17