Csak a moziban lehetne ilyen szólógólt látni

2018.11.07. 10:54
0 hozzászólás

Kemény meccsen győzte le a New York Rangers a Montrealt az NHL keddi játéknapján. A vendég Canadiens a meccs felénél már 3-1-re vezetett, de két gól nem előny a jégkorongban, és ezt a Rangers is bizonyította, egyenlítettek, majd Neal Pionk beütötte a győztes gólt is, ráadásul egy nem mindennapi akcióból.

A harmadik harmad 18. percében gondolt egyet és a saját kapuja mögül indulva úgy korcsolyázta le az egész Montrealt, mintha csak statitsztáltak volna ahhoz, hogy Pionk végrehajthassa a előre megírt koreográfiát. Igaz egy-egy kiállítás miatt négy a négy ellen voltak a jégen, de ennél azért nagyobb ellenállásra lehetett számítani. A végén még Mike Zibanejad tett rá egyet, ezzel lett 5-3 a vége.

Voltak más meccseken is nagy pillanatok. Tampában a liga jelenleg legjobb csapata, a Lightning 5-2-re verte az Edmonton Nyikita Kucserov és Steven Stamkos 3-3 pontjának köszönhetően. A meccs jelenete a Tampa kapusáé, Andrej Vaszlevszkijé, aki az egyik lövést fejjel hárította.

Hiába védett Jimmy Howard, a Detroit kapusa 40-szer a Vancouver ellen, Elias Pettersson ütését nem tudta. A Vancouver mindössze 19 éves svédje iszonyatos erővel bombázta ki a bal felső sarkot. Pettersson élete első 10 NHL meccsén már 10. gólját szerezte. A liga több, mint 100 éves történetében ő lett a 17. játékos, aki első tíz meccsén legalább tíz gólt ütött.

Willie Desjardins, a Los Angeles Kings vasárnap kinevezett új edzője hazai győzelemmel mutatkozott be. De voltak kevésbé boldog csapatok, ilyen például a Las Vegas, amely tavaly újonc létére a Stanley-kupáért játszott, idén viszont pocsékul kezdett. Szerda hajnalban az utolsó hét meccséből már az ötödiket bukta el.

Eredmények:

  • Los Angeles Kings-Anaheim Ducks 4-1
  • St. Louis Blues-Carolina Hurricanes 4-1
  • Tampa Bay Lightning-Edmonton Oilers 5-2
  • Toronto Maple Leafs-Vegas Golden Knights 3-1
  • Columbus Blue Jackets-Dallas Stars 4-1
  • New York Rangers-Montreal Canadiens 5-3
  • Detroit Red Wings-Vancouver Canucks 3-2 - szétlövés után
  • Ottawa Senators-New Jersey Devils 7-3
  • San Jose Sharks-Minnesota Wild 4-3

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?