Arcával szerzett gólt a San Jose hokisa

2019.04.11. 09:46

Elkezdődött az NHL rájátszása, méghozzá néhány meglepő eredménnyel. Három, pályaelőnyt élvező csapat is vereséggel kezdte a sorozatot. Ahogy azt írtuk, annyira nem számít a pályaelőny a playoffban, hogy az alapszakaszt ligarekord-beállítással befejező Tampa Bay egyből kikapott otthon, ráadásul drámai körülmények között. A nap legbizarrabb gólját Joe Pavelski, a San Jose csapatkapitánya szerezte.

A San Jose 5-2-re verte a tavalyi nagydöntős Las Vegast. Az első harmadban csak egy gól esett, de arra senki sem készült, hogy így fog születni – sőt, a találat körülményei éppen Joe Pavelskit, a gólszerzőt érintették a legfájdalmasabban. A 15. percben Brent Burns bombázta rá, kicsit felemelte a korongot, éppen Pavelski arcába, ahonnan aztán a kapuba pattant. Szerencsére Pavelski nem sérült meg, de láthatóan nem volt annyira boldog.

A Sharks aztán a második harmad elején 45 másodperc alatt vágott még két gólt, ezzel el is döntve a meccset.

Hiába verte végig a mezőnyt az alapszakaszban a Tampa, és állított be 62. győzelmével NHL-rekordot, a rájátszás más történet. Első meccsén a floridai csapat attól a Columbustól kapott ki otthon, ami most szerepel csak ötödször a playoffban, és eddig még sosem nyert párharcot. Ettől az eredménytől függetlenül még korántsem biztos, hogy ez a sorozat meg fog szakadni. 

Ráadásul a Tampa úgy kapott ki 4-3-ra, hogy az első harmad után már 3-0-ra vezetett. A csapat sztárja, az alapszakasz pontkirálya, Nyikita Kucserov nulla ponttal zárt. A Columbus az NHL történetének hatodik csapata, amely a rájátszás első számú kiemeltje ellen, 0-3-ról képes volt fordítani. 31 év után tavaly ez a Winnipegnek sikerült a Nashville ellen.

Meglepetésre, otthon kapott ki további két, az alapszakaszban előrébb végző, így pályaelőnyt élvező csapat is. Winnipegben nyert a St. Louis, Tyler Bozak késői góljával. A Nashville-t pedig a Dallas győzte; mindkét hazai csapat gólelőnyről bukott el. Az egyetlen hosszabbításos meccset a New York Islanders nyerte. Kapusa, Robin Lehner 41-szer védett jól a meccsen.

Rájátszás eredményei, főcsoport-negyeddöntők, 1. mérkőzések:

Kelet:

  • Tampa Bay Lightning–Columbus Blue Jackets 3-4 (3-0, 0-1, 0-3)

G.: Killorn (5.), Cirelli (12.), Goure (18.), ill. Foligno (30.), Savard (48.), Anderson (52.), S. Jones (55.)

  • New York Islanders–Pittsburgh Penguins 4-3 (2-1, 0-1, 1-1, 1-0)

G.: Eberle (2.), Nelson (16.), Leddy (53.), Bailey (65.) ill. Kessel (6.), Malkin (34.), Schultz (59.)

Nyugat:

  • Winnipeg Jets–St. Louis Blues 1-2 (1-0, 0-0, 0-2)

G.: Laine (14.), ill. Perron (45.), Bozak (58.)

  • Nashville Predators–Dallas Stars 2-3 (1-0, 0-1, 1-2)

G.: Josi (13.), Subban (54.), ill. Heiskanen (33., 47.), Zuccarello (51.)

  • San Jose Sharks–Vegas Golden Knights 5-2 (1-0, 3-1, 1-1)

G.: Pavelski (15.), Burns (27.), Vlasic (28.), E. Kane (39.), Hertl (59.), ill. Stone (29., 36.)

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.