Jubileumi kajak-kenu kiállítás az Allee-ban
Nagyszabású kiállítással ünnepli fennállása 70. évfordulóját a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ): az Allee bevásárlóközpontban hétfőn megnyílt és június végéig látható tárlaton az érdeklődők megismerkedhetnek a sportág történetével, bajnokaival és hagyományaival.
Az ünnepélyes megnyitón Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta: a kajak-kenu 19 ötkarikás aranyérmével a magyar sport harmadik legeredményesebbje, és legalább olyan sikereket kíván a jövőre - már 2012-ben Londonban is - mint az eddigiek.
A ceremónián számos egykori és jelenlegi bajnok megjelent: a díszszalagot Fábián László, Gyulay Zsolt, Kammerer Zoltán, valamint Borkai Zsolt és Baráth Etele, az MKKSZ elnöke közösen vágták át.