Kati néni brutális, kemény, de felgyorsított

2011.08.20. 20:28
A hatszor az év edzőjének választott Fábiánné Rozsnyói Katalin visszatért: aranyérmes egysége volt újra. Benedek Dalmát is ő készítette fel a kajaknégyesre.

Tóth Dávid és Kulifai Péter szerezte a negyedik magyar aranyérmet a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. Az ötszáz méteres táv 2008-ban még szerepelt az olimpiai műsorban, Londonban azonban már nem fog.

„Bennünket annyira nem lepett meg, hogy megnyertük, igaz, legfeljebb titkon számítottunk rá, hogy meglehet. Eddig soha életemben egy interjút sem adtam, de nagyon tetszik a felhajtás, hozzá lehet szokni” – mondta sikere után a 22 éves Kulifai Tamás.

Untitled-1

„Az Európa-bajnokinál gyengébb mezőny gyűlt össze Szegeden, de mi erősek voltunk, ez a lényeg. Korábban nagy bulizós hírében álltam, de megváltoztam, március óta nem voltam az éjszakában. Az áldozat viszont nem volt haszontalan, mert világbajnok lettem” – mondta a 26 éves Tóth Dávid.

Úgy gondolja, jövőre is jók lesznek, ezer párosban megpróbálják kivívni az olimpiai szereplést, de egy jó négyes is kialakulhat Fábiáné Rozsnyói Katalin valamint férje, Fábián László keze alatt.

„Amikor meghallottam, hogy Kati néni lesz az edzőnk az MTK-nál, nagyon örültem. Nem volt bennem félelem, komolyan mondom. Én is sok mindent hallottam róla, de biztos voltam benne, hogy fel fogok gyorsulni. Meg is történt, tíz másodpercet gyorsultam például a kétezres evezésben, ami már kézzel fogható eredmény. Ebben a sikerben benne van a Kati néni-faktor, egész biztos. Mindjárt megyünk is, megköszönjük neki. Hogy mit mondhatnék róla? Brutális és kemény, igen. De messze nem evezünk sokat, egy órát, ha a vízen vagyunk, viszont rendkívül intenzív valamennyi edzés, rendesen el szoktunk fáradni. Kati néni amúgy sokáig hezitált, hogy elvállalja-e a fiúcsoportot, mert eddig csak lányokkal dolgozott, és nem volt benne biztos, hogy tud velünk azonosulni. Emellett, ha megtartja a női csoportját, nem kis áldozatot vállal, mert nem ugyanazzal a sebességgel evezünk, ezért neki két irányba kell egyszerre figyelni. Örülök, hogy heten nála lehetünk.”

Tóth kifejtette, talán most már állami ösztöndíjat is kaphat, de az éremért kapott pénzzel nem kalkulál, mert a nem olimpiai számokért az állami jutalom általában nulla.

26 évesen mindig kapaszkodott valamibe, azért nem hagyta abba, az utolsó kapaszkodó épp Fábiánné érkezése volt.

Fábiánné öt éve mindent megnyert Szegeden

Fábiánné 2006-ban a szegedi vb-n mindent megnyert a nőkkel, kilenc aranyat szerzett. Utána hagyta el előbb Janics, majd az olimpia előtt Kovács, végül Kozák és Szabó. Benedek Dalma maradt hűséges hozzá, ő a 2009-től háromszoros vb-győztes négyesben lehetőséget kapott.
A kenus Kolonics György is átment egyszer hozzá, de csak pár hónapig dolgozott vele.

„Iszonyú jó érzés volt hazai közönség előtt versenyezni, az utolsó kétszáz méteren húzott bennünket a közönség. Leírhatatlan” – Kulifai így gondoskodott arról, hogy pozitívan záruljon a beszélgetés.