Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Nem kapnak fizetést az MTK kajakosai

2011.10.06. 09:32

Az MTK a sokadik határidőt sem tartotta be, így a klub kajakosai és kenusai változatlanul nem kapták meg fizetésüket - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. Medveczky Erika - aki Sarudi Alizzal párban k-2 1000 méteren bronzérmes volt az idei, szegedi vb-n - a lapnak elmondta: ebben az évben egyetlen forintot sem kaptak, júniusban a tavalyi járandóságukat utalták át.

„Hónapok óta megy az ígérgetés, az utolsó határidőként a szeptember vége hangzott el, ám azóta is hiába várunk a pénzünkre - mondta Medveczky Erika. Ez önmagában bosszantó, amit csak tetéz, hogy úgy érezzük, semmibe vesznek minket. Folyton nekünk kell érdeklődnünk, senki sem vállalja, hogy elénk álljon, s elmondja, mi az igazság.”

Társa, Tóth Dávid - ő Kulifai Tamással Szegeden megnyerte a k-2 500-as döntőt - emlékeztetett rá, hogy Deutsch Tamás, az MTK elnöke ígértet tett, hogy szeptember végéig mindenkit kifizetnek. Egyben jelezte: ragaszkodik edzőjéhez, Fábiánné Rozsnyói Katalinhoz, az olimpia előtt egy évvel kockázatos lenne máshol készülni. Rajna András szakosztályvezető jelezte: nem a szándék, hanem a pénz hiányzik, egyszerűen nincs miből fizetni, és senki sem vitatja, hogy jogos jussukra várnak a versenyzők.

„Az MTK a minap támogatási megállapodást kötött az erzsébetvárosi önkormányzattal, így remélem, hamarosan valóban megkezdődnek a kifizetések” - tette hozzá.