Ábrahám Attila lett a kajak-kenusok főtitkára
További Kajak-kenu cikkek
- A magyar edző, aki ismét olimpiai éremhez segítette szobafestői mesterségére büszke tanítványát
- Egy magyar arany és három érem a világbajnokság első napján
- Pénteken rajtolnak a magyarok az év utolsó gyorsasági versenyén
- Kiszli Vanda újabb Eb-címet szerzett
- „Ez csak a jéghegy csúcsa” – Európa-bajnokunk új lendületet adott a Kozák–Csipes-botránynak
A kedd délutáni zárt ülésén Dr. Ábrahám Attilát, az 1988-as szöuli olimpia aranyérmesét választotta meg főtitkárnak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége.
Az MKKSZ elnöksége három jelölt; Buri Gergely, Doma Gergő és Dr. Ábrahám Attila meghallgatása után döntötte el, hogy ki legyen a leköszönő főtitkár, Schmidt Gábor utódja.
„Nagyszerű, hogy három ilyen felkészültségű, de különböző tapasztalatú jelölt emelkedett ki a sportágból. Eredményes versenyzők voltak, végzettségük, vezetői, sportvezetői tapasztalatuk mindhármunkat alkalmassá tenné a főtitkári feladat ellátására – mondta Dr. Baráth Etele, a szövetség elnöke. A szövetség az elfogadott sportági stratégia mentén végzi a tevékenységét, a főtitkár egyik legfontosabb feladata ennek a stratégiának a végrehajtása a hivatali szervezet élén. A sportág a következő időszakban több jelentős szakmai szervezeti átalakuláson kell, hogy keresztülmenjen, melyben a főtitkárnak a kialakuló munkamegosztáson belül fontos feladata lesz. Ábrahám Attila eddig is velünk dolgozott, az elnökség tagjaként tisztában van vele, hogy mik az elvárások vele szemben, egy jogászember, aki igazgatási, államigazgatási tapasztalatokkal rendelkezik, ezért kaphatta meg a bizalmat az elnökségtől”
Dr. Ábrahám Attila jelenleg az olimpiai bajnokok képviseletét látja el az MKKSZ elnökségén belül, ebbéli tisztségéről az alapszabály értelmében le kell mondania. Az új főtitkár hivatalosan március elsején áll munkába.
„Nagyon motiváltan vágok neki ennek a feladatnak, tisztába vagyok vele, hogy szinte függetlenül a londoni szerepléstől, a sportágra nehéz időszak várhat az olimpiai után – nyilatkozta Dr. Ábrahám Attila a kajakkenusport.hu-nak. Úgy gondolom, hogy el kell kezdenünk már most olyan alternatívákon gondolkodni, ami egy fenntartható sportági modell kialakítását segíti, abban az esetben is, ha gazdasági helyzete változik a kajak-kenunak. Fel kell használni, eladhatóvá kell tenni azt a rengeteg jó tapasztalatot, amit a sportág felhalmozott az elmúlt évtizedekben, például egyesületi szinten szabadidősport szolgáltatások nyújtásával. Továbbra is nyitni kell a parasportolók irányába és harcolni a tiltott teljesítményfokozók használata ellen.”
Az új főtitkár határozatlan idejű munkaszerződést kap, de kinevezése a következő tisztújító közgyűlésig, 2013 tavaszáig szól, vagyis addig, amíg tart a jelenlegi elnökség mandátuma.
Az MKKSZ elnöksége döntött arról is, hogy a korábban elfogadott menetrend alapján szeretné szétválasztani a szakmai irányítói, vezetői feladatokat és a főtitkári feladatokat. A szakmai vezetői feladatokat március elsejétől Vaskuti István, a szövetség szakmai alelnöke látja el.