Vencel
13 °C
23 °C

Kajak-kenu: a Korisánszky testvérek nyerték a C2-1000 méter válogatóját

2012.05.05. 18:50

A Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter duó nyerte a kenu párosok 1000 m-es küzdelmének döntőjét szombaton a Szeged melletti Maty-éri pályán, így ebben a számban ők szállhatnak majd vízre a május 16-17-én sorra kerülő, poznani olimpiai pótkvalifikációs regattán.

A csepeli színekben versenyző testvérpár magabiztosan utasította maga mögé riválisait. A második helyen a Németh Szabolcs, Vasbányai Henrik, a harmadikon pedig a Varga Dávid, Kozmann György páros végzett.

"A mai teljesítményüket látva nagyon bízom abban, hogy Korisánszkyék győzni tudnak majd Poznanban. A kilences pályán mentek a fináléban, ráadásul erős balos szembeszélben, így egyáltalán nem voltak számukra ideálisak körülmények, ennek ellenére tisztán nyertek" - értékelt az MTI-nek Storcz Botond szövetségi kapitány.

Magyarország eddig a maximális hat női kajakos, valamint hét férfi kajakos és egy kenus kvótával rendelkezik a londoni ötkarikás játékokra, a fennmaradó egy férfi kajakos, illetve három kenus indulási jog megszerzésére a lengyelországi viadalon nyílik lehetőség. Poznanban ebben a számban csak az első hely ér majd kvótát. Storcz korábban elmondta: a mostani győzelem nem jelenti azt, hogy az adott hajó - sikeres kvalifikáció esetén - már olimpiai induló is, ehhez újabb válogatót kell majd nyerni.

Másik három számban - férfi K-1 1000, K-2 200 és C-1 200 m-en - vasárnap rendezik a pótkvalifikációs válogatót, a többi hétvégi verseny csak úgynevezett tájékoztató jellegű.

Eredmény:

Férfi C-2 1000 m:
1. Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter (Csepel) 3:53.113 p
2. Németh Szabolcs, Vasbányai Henrik (MTK, BKV) 3:55.683
3. Varga Dávid, Kozmann György (MTK, ASE) 3:55.813

Női K-1 500 m-en Horváth Alexandra Enikő (Démász-Szeged), női C-2 500 m-en Takács Kincső és Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr), míg női C-1 200 m-en Takács nyert.

A vasárnapi futamok 9:30 órakor kezdődnek majd a Maty-éren.