Douchev-Janics Natasa Szerbiába költözik

2012.09.20. 19:11 Módosítva: 2012.09.20. 20:05

„Douchev-Janics Natasa férje, az olimpiai bronzérmes Andrian Douchev Szerbiában folytathatja edzői pályafutását. Miután a bolgár szakember Kovács Lászlóval együtt eddig felügyelte a háromszoros olimpiai bajnoknő edzéseit, ezért számítani lehet arra, hogy Natasa követi őt Szerbiába" - jelentette be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, miután a délmagyar.hu közölte: a 2001 óta Szegeden versenyező kajakosnő visszatér szülőhazájába, ahol férje visszautasíthatatlan ajánlatott kapott.

Bolgár férj adhatja vissza Szerbiának

„Mi is úgy tudjuk, hogy Natasa férje Szerbiában kapott edzői állást, amihez gratulálunk – nyilatkozta Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára. - Ilyen fejlemények után pedig nem lenne meglepetés, ha felesége és gyermeke követni szeretné őt. Ez azonban véleményem szerint nem jelenti automatikusan azt, hogy Natasa szülőhazája színeiben folytatja a kajakozást.”

Már az olimpia után megjelentek olyan hírek, hogy a kajakost megpróbálják visszacsábítani a szerbek. Janics Natasa 2000-ben még szülőhazája színeiben lett negyedik az olimpián, majd már magyar válogatottként nyert három olimpiai aranyat - miközben Szerbia 2004-ben és 2008-ban egyetlen aranyat sem szerzett. A sokáig verhetetlen Janics 18 világbajnoki címet és 17 Európa-bajnoki aranyat is begyűjtött magyarként. 2011-ben szült, ennek ellenére a londoni olimpián keveserves csalódásként élte meg, hogy csak egy ezüstöt és egy bronzot nyert.

A szövetség még bízik, bár nagyon sajnálná

A szövetség szerint még nem dőlt el, hogy szerb színekben folytatja Douchev-Janics Natasa, „pályafutásának folytatását illetően többféle variáció létezik. Elképzelhető, hogy a versenyző Szerbiában készül, de továbbra is magyar színekben, adott esetben magyar egyesület versenyzőjeként indul a világversenyeken. 2000-ben, a Sydney olimpián úgy lett 4. helyezett szerb színekben K-1 500 méteren, hogy akkor már Magyarországon élt és magyar klubnál készült".

A szövetség szerint "természetesen az is előfordulhat, hogy Natasa visszautasíthatatlan ajánlatot kap a szerb szövetségtől. Ebben az esetben kérelmet kell benyújtania a magyar szövetséghez és csak az MKKSZ hozzájárulása után indulhat jövőre más ország sportolójaként világversenyen. „Nem érkezett hozzánk ilyen kérelem Douchev-Janics Natasától, ezért az MKKSZ-nek és a szövetség elnökségének sem lehet még hivatalos álláspontja az ügyben" – folytatja Ábrahám.

„Szeretnénk, ha továbbra is a magyar válogatott tagja maradna, nagyon sajnálnánk, ha más ország színeiben folytatná. A pályafutása jövőjét illetően valóban többféle megoldás létezhet, mi tiszteletben fogjuk tartani a döntését, hiszen rengeteget tett a magyar kajak-kenu sportért. Minden megoldásra nyitottak vagyunk, amennyiben meg tudunk egyezni a részleteket illetően. Amikor Natasa 17 évesen Magyarországra jött, akkor még egy gyereklány volt, most pedig egy háromszoros olimpiai bajnok, profi versenyző. Több mint 10 évig sportolt magyar klubnál, magyar edzők egyengették a pályafutását és minden támogatást megkapott ahhoz, hogy kiteljesedjen a karrierje, biztos vagyok benne, hogy ezt ő is így érzi” – mondta el a főtitkár.

Ha menni akar, menjen

Az olimpai bajnok klubja, az EDI DÉMÁSZ-Szeged igazgatója, Petrovics Kálmán a Délmagyarnak azt nyilatkozta: csütörtök délután tudta meg, hogy Natasa férje, egyben edzője külföldön akarja az edzői pályafutását folytatni, a felesége pedig szeretne mellette maradni.

A Magyar Kajak-kenu Szövetséghez szeptember 30-áig be kell nyújtani egy átigazolás iránti kérelmet, majd a hazai szövetségnek mindezt november 30-áig a nemzetközi szövetség felé is továbbítania kell. A magyarok elvileg ezt elutasíthatják, így jövőre nem versenyezhetne Douchev-Janics a nemzetközi viadalokon, viszont egy év kihagyás után már nem kell végigjárni ezt a procedúrát. A klubigazgató emlékeztett arra, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos szerb és magyar állampolgár is. A klubjához szerződés köti december 31-éig, így megvétózhatnánk az országváltását, de ha menni akar, nem akadályozzuk meg – nyilatkozta a klubigazgató.

Az Indexnek sikerült elérnie Janics menedzserét, Csonka Gábort, aki igen feldúltan mondta el, hogy fogalma sincs, mi zajlik a háttérben, nagyon letörten hozzátette, könnyen elképzelhető, hogy a szerb szövetség azért ajánlott állást Douchevnek, mert így majd Janics követi férjét és Janics – akinek a menedzser szerint csak köszönettel tartozunk az eddigi eredményeiért – gyakorlatilag hazatér.

Arra a felvetésre, hogy lehet-e köze a mai hírnek Benedek Dalma tegnapi döntéséhez, aki hivatalosan is bejelentette, hogy a szerbeknél folytatja, Csonka azt mondta, könnyen elképzelhető, hogy a szerbek a világ egyik legjobb kettesét, illetve a nyári, londoni olimpián nyolcadik Nikolina Moldovan, Olivera Moldovan duóval a világ legerősebb négyesét szeretnék összerakni (Benedek az erős magyar mezőnyből nem jutott ki a londoni olimipiára, férje szerb, ez is döntött az országváltás mellett).

Janics és Benedek is 30 éves, a 2014-es riói olimpián még bőven esélyesnek számíthatnak (Kovács Katalin Londonban 36 évesen nyerte harmadik olimpiai aranyát négyesben, és lett második Janiccsal kettesben). Négyesben a társuk lehet a 23 éves Olivera Moldovan és 22 éves testvére, Nikolina Moldovan.

Janics menedzsere azt is hozzá tette – összeget nem említve – hogy nem nehéz Douchevnek olyan fizetésért állást ajánlani, amiért átköltözzön a szomszédba. Könnyen meglehet, hogy két nap alatt két világbajnokot veszít el a magyar kajak-kenu sport.

Janics Natasát nem sikerült telefonon elérni.