Szerb színekben folytatja a világbajnok magyar kajakos Benedek Dalma

2012.09.20. 09:41

A hétszeres világbajnok Benedek Dalma országot vált, szerb színekben folytatja pályafutását, írja a Nemzeti Sport. Benedek hiába tartozott a legjobb magyar kajakosok közé, három olimpiáról is lemaradt, döntésében ez is közrejátszhatott.

Az MTK egykori versenyzője elköszönt klubjától, a szerb Dusan Ruzsicsiccsel kötött házasságáról szóló okmányt már benyújtotta a magyar szövetségnek, amely köteles szabad utat adni a versenyzőnek.

D  AS20080607009
Fotó: MTI

Fábiánné Rozsnyói Katalin versenyzője a 2012-es olimpia előtt mindháromszor ott volt a világbajnokságot nyerő négyesben, de így sem került be az olimpiai csapatba. A kajakos 2004-ben és 2008-ban sem tudta kvalifikálni magát.

„Dalma már elköszönt tőlünk – mondta Rajna András, az MTK szakosztályvezetője. – Kikérte a papírjait, szeptember 30-tól már nincs a klubbal szerződése. Megköszönte azokat az éveket, amelyeket a klubban töltött el, és elmondta: elérkezett az ideje, hogy továbblépjen. Hogy a harmadik olimpiájáról is lemaradt egy ilyen tehetséges versenyző, bizony nyomós érv. Tudom, sok benne a keserűség, csalódott, és mi nem tehetünk mást, elengedjük."

Ábrahám Attila, a Magyar Kajak- kenu Szövetség főtitkára is megerősítette a hírt: „Dalma már a szövetséggel is közölte döntését, elhozta a házassági levelét, így az ICF szabályai szerint szabadon országot válthat, nem gördíthető akadály a távozása elé" – mondta a főtitkár.

Az olimpia után arról szóltak a hírek, hogy a szerb születésű Janics Natasát próbálják rávenni arra, hogy ismét szerb színekben versenyezzen, később az orosz szövetség is bejelentkezett érte.