Janics Natasa kimondta: elmegy

2012.09.27. 15:54
Csütörtök délután Douchev-Janics Natasa személyesen jelezte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában, hogy máshol folytatná a pályafutását.

Janics Natasa háromszor nyert olimpiai aranyérmet Magyarország színeiben. 2004-ben Athénban győzött K-1 500 méteren és párosban Kovács Katalinnal is ugyanezen a távon. 2008-ban Pekingben pedig szintén K-2 500-on győzött Kováccsal. Az idei londoni olimpián a jugoszláv születésű kajakos két éremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodott.

„Douchev-Janics Natasa ma délután bent járt a szövetségben és hivatalosan is jelezte felénk, hogy a jövőben nem magyar színekben akar indulni a világversenyeken – jelentette be dr. Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára a kajakkenusport.hu-nak.

"Korábban is elmondtam, sajnáljuk, hogy így döntött, nagyon sokat köszönhetünk neki, Natasa a három olimpiai aranyérem mellett 18 világbajnoki és 17 Európa-bajnoki címet is nyert az elmúlt 10 évben. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ő is rengeteget köszönhet a magyar kajak-kenu sportágnak. 1999 óta élt és készült Magyarországon, minden lehetőséget megkapott anyagilag és emberileg, amit csak egy sportoló kívánhat. Az MKKSZ elnökségének innentől kezdve egy hónapja van rá, hogy kialakítsa álláspontját. Ez idő alatt egyeztetni fogunk a magyar és a szerb olimpiai bizottsággal, valamit a szerb sportági szakszövetséggel is.”

"Követem a családomat Szerbiába, köszönöm a megértést. Hamarosan sajtótájékoztatót tartok" - ez már Janics üzenete.

Az MKKSZ elnökségének lehetősége van arra, hogy elutasítsa Douchev-Janics Natasa átigazolási kérelmét. Ebben az esetben a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szabályzata szerint a bajnoknő a következő két szezonban nem versenyezhetne nemzetközi viadalon, de 2015-től már szabadon rajthoz állhatna Szerbia színeiben a világversenyeken.

A hazai szövetség valószínűleg nem fogja megakadályozni Janics hazatérését, eddig sem gátolta azokat, akik szerettek volna elmenni.

Egy másik nyilatkozat is érkezett a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez. Ebben Douchev-Janics Natasa edzője, Kovács László jelezte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a sportolónő versenyzői felkészítésében és köszönetet mondott a szövetség eddigi támogatásáért.

A szakember 4 éve irányította az olimpiai bajnoknő felkészülését, 2010 óta ebben a munkában részt vett Janics Natasa férje, Andrian Douchev is. Kovács László a továbbiakban csak a Szegedi Vízisport Egyesület női utánpótlás-versenyzőinek munkáját vezeti.