Azerbajdzsán is magyar kajakosokat venne

2012.10.20. 09:57

Országváltást fontolgat Szalai Tamás és Dombvári Bence: a két kajakos a Nemzeti Sport szerint a közelmúltban Azerbajdzsánban járt, ahol lehetséges honosításukról is szó esett.

A nagy tehetségnek tartott, K-1 500 méteren Európa-bajnok Szalai és a K-1 1000-en Eb-kilencedik Dombvári hivatalosan pályaavatóra utazott, de az azeriek nem titkoltan honosítási szándékkal várták őket, és nagyon jó ajánlattal álltak elő. A háromezer dolláros havi fizetés mellett teljes ellátásról, illetve hat-hét havi edzőtáborozási lehetőségről esett szó úgy, hogy ez a felkészülés a világon bárhol lehet.

Az utazásról a kajakosok környezetében nem tudtak, edzőjük, Kiss István is csak utólag értesült róla,írja a lap.

Szalai úgy nyilatkozott, itthon pillanatnyilag közellenségek. „Bencével úgy utaztunk el Azerbajdzsánba, hogy három napot nyaralunk Bakiban, ám amikor kiderült, hogy ott jártunk és meghallgattuk az azeriek ajánlatát, idehaza egyből elvágtuk magunkat. Ellenséges a hangulat, így egyre komolyabban fontolgatjuk a váltás lehetőségét. Ha döntünk, viszonylag gyorsan lépünk, de egyelőre ennél többet nem kívánok mondani.”

„Nem korrekt, amit csináltak – mondta Horváth Gábor, a Bp. Honvéd szakosztályvezetője. – Élő szerződésük van a klubbal, minimum annyit meg kellett volna tenniük, ha a szövetséget nem is, a Honvédot értesítik az utazásról. Váratlanul ért minket az ügy, és csak azt tudom mondani, az azeri ajánlattal mi nem tudunk és nem is akarunk versenyre kelni.”

Az olajvagyonból gazdag ország ajánlatára váltott a közelmúltban három ukrán kenus, Valentin Demjanenko, Makszim Prokopenko és Szerhij Bezuglij is, akik aranyat és ezüstöt is nyertek a tavalyi szegedi világbajnokságon

Hasonló országváltásra készül a Szerbiába igazoló háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, az ő esetében egyelőre nincs egyezség a hazai, illetve a szerb szövetség között a versenyzési jog kiadásáról.

Távozik a hétszeres vb-első Benedek Dalma is, aki a nyáron férjhez ment, és szerb párja miatt már a jövő évtől szerb színekben versenyezhet.

Cipruson folytatja a vb-bronzérmes Sarudi Alíz, míg a kilencszeres világbajnok Paksy Tímea edzői állást kapott Linzben, és úgy érzi, emellett a saját felkészülésére is volna ott lehetősége.