Csipes Tamara Ausztráliát vette célba

2012.10.24. 13:05

Douchev-Janics Natasa, Benedek Dalma és Paksy Tímea után egy újabb világbajnok kajakos készül elhagyni Magyarországot: a tavaly az Év sportolónőjének választott Csipes Tamara Ausztráliába tart.

  A T-Mobile Sporthír Szolgálat szerdai közlése szerint a hírt a 23 éves versenyző édesapja és egyben edzője, Csipes Ferenc megerősítette.

"Tamara és vele együtt a férje is vízumkérelmet nyújtottak be, és határozottnak tűnő szándékuk az, hogy egy időre Ausztráliában telepednek le. Várhatóan még az idén útra kelnek" - mondta Csipes Ferenc.

Az olimpiai bajnok hozzátette, nincs ellenére a terv megvalósítása, mert lánya és annak férje felnőtt emberek, akik maguk döntenek a sorsukról és ők lesznek azok, akik majd szembesülnek azzal, hogy jó vagy rossz döntést hoztak-e.

  Csipes Tamara a magyar felnőtt válogatott színeiben eddig négy világbajnoki aranyérmet gyűjtött.

„Eddig még nem sikerült megtudnom, hogy Tamara folytatja-e a kajakozást Ausztráliában, és ha igen, vajon ki lesz az edzője. Ennek ellenére sem aggódom, ellenkezőleg: kifejezetten örülök annak, hogy egy olyan lány, aki eddig burokban élt, távol Magyarországtól rádöbbenhet arra, hogy bizony nem mindenütt van kolbászból a kerítés. Nagyon remélem viszont azt, hogy mindez nem a saját kárára történik meg, hanem úgy, hogy az önállóság kemény küzdelemre és önfegyelemre tanítja meg" - állította Csipes Ferenc

Elárulta: sokszor kellett elmondania a lányának, hogy a tehetségével sokkal többre vihette volna, ha például betartja az élsportolók érvényesülésének olyan alapvető követelményét, mint amilyen a versenysúly szigorú tartása.

Csipes Tamara a 2010-ben világbajnoki címet szerző női négyes tagja volt, utána viszont már nem tudta beverekedni magát az egységbe. 2011-ben ugyanaz év sportolónője lett, de az olimpiai távú párosban Kovács Katalinnal nem lett dobogós a szegedi vb-n.

"Szerintem nem kell attól tartani, hogy a magyar női kajakozás meggyengül, mert a választék még mindig tekintélyes és ezért bőven megoldást jelenthet" - hangsúlyozta Csipes Ferenc. (Janics abszolút az első vonalhoz tartozik, Benedek, Paksy valamint Csipes inkább a másodikhoz.)

  Douchev-Janics Natasa és Benedek Dalma Szerbiában, Paksy Tímea pedig Ausztriában kívánja folytatni a pályafutását. Ügyükben szerda fél kettőtől dönt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége.