A szerbek ütőkártyája semmit sem ér

2012.10.25. 11:32

A Szerb Kajak-kenu Szövetség elnöke, Mirko Nisovic a Sportski Jurnalban nyilatkozott a Janics-ügy legújabb fejleményéről. A hazai szövetség – a várakozásoknak megfelelően - hajthatatlan volt, felkészülési támogatás címszóval 150 ezer eurót kér azért, hogy hozzájáruljon Janics Natasa szerb színekben való versenyzéséhez.

Mirko Nisovic
Mirko Nisovic

„Tiszta hülyeség, hiszen Natasa szerb állampolgár” – jelentette ki Nisovic, ezzel mintegy elárulta, miben bíztak, mire hitték, hogy ütőkártya a kezükben.

A versenyzési jog átadásához ugyanis a nemzetközi szabályok szerint nem számít, hogy Janics milyen állampolgár. Mivel magyar színekben versenyzett, a magyar szövetségnek kell jeleznie jövő szerdáig, hozzájárul-e a versenyzési jog átadásához.

Nisovic azt is mondta, hogy a nemzetközi szövetséghez, az ICF-hez fordulnak. Mást egyébként nem is tehetnek, hiszen a fogadó ország szándéknyilatkozata kevés ahhoz, hogy Janics szerb színekben induljon jövőre. A magyar szövetségnek, az elbocsátónak ki kell adnia ehhez a versenyzési jogot.

„Egy akkora kosaras sztár, mint Vlade Divac nincs ahhoz hozzászokva, hogy leblokkolják. Nem illik jelleméhez a pofára esés. Az átigazolási ügy, a belgrádi bemutatás után elég kínos és égő számára mostantól, de azt gondolom, pontosan tudja, milyen számlaszámra kell utalni. A Partizan egyik szélsője egy hónapban keres annyit, amennyi a kivásárlási összeg, vagyis ez nem pénz. Kivált, ha Natasa múltját és jövőbeni sikerességét vesszük alapul. A saját sajtójukkal és saját közvéleményükkel ugyan várhatóan lesz még egy kisebb ütközetük” – mondta Csonka Gábor, Janics menedzsere, aki már nagyon várja, hogy vége legyen az esetnek.

Hozzátette, Janics erre az eredményre számított, még ha rosszul is esik neki. „Nem szeretne kiskapukat keresni, hogy visszaköltözzön hazájába, nem örül, hogy a többiek ügyével összevonták az övét, de megérti és elfogadja. A továbblépés köti le a napjait, számára is elképzelhetetlen, hogy Magyarországon folytassa pályafutását az igazságtalan pofonok miatt, ami egy bokszválogatottnak is elég lett volna. Versenyezni akar, amire jelen állás szerint nem hagynak neki lehetőséget 2013-ban. Pontosabban, csak a bolgár út az egyedüli, az a menekülési irány.”

Janics férje, Andrian Dusev miatt akár holnap is lehet bolgár versenyző. Ha szerbek nem fizetnek, a kötelező kétéves kivárás után nyerhet csak Szerbiának a háromszoros magyar olimpiai bajnok.