Kozák dupla támogatásra játszva távozik?

2012.11.24. 12:07

A londoni olimpián két aranyérmet nyert kajakos, Kozák Danuta elhagyja klubját, a Budapest Honvédot, és jövőre már vőlegénye, Somogyi Béla irányítja felkészülését. Edzője, Csipes Ferenc szerint Kozákék csak azért távoznak, mert így kétszer annyi támogatást vehetnek majd fel.

„Megértem Dana döntését, hiszen ha a vőlegényével ugyanilyen szinten tud kajakozni, egy versennyel kétszer annyit tud behozni a családi kasszába, mint eddig. Ha ez megjátszható,  miért ne tennék meg?" - idézte a Nemzeti Sport Csipest.

Hiába szakítanak azonban a klubban, a válogatott kajaknégyes miatt Csipesnek továbbra is foglalkoznia kéne Kozákkal.

„Ábrahám Attila (a szövetség főtitkára) felhívott, és azt kérdezte, ugye tudom, hogy a válogatott edzőjeként nem mondhatok nemet Danutának, és a központi táborokban nekem kell felkészítenem a versenyzőt. Aki azért hagyott el engem, hogy a vőlegényével készülhessen együtt, és nonstop vele lehessen! Ha ez így lesz, és ehhez asszisztálunk, javasolni fogom Kovács Katalinnak, Szabó Gabriellának és a lányomnak, Csipes Tamarának, hogy jelöljék meg edzőként a kedvesüket. Így szövetségi pénzen együtt utazhatnak párjukkal az edzőtáborba, ráadásul a Gerevich-alapítványtól pénzt kapnának, és minden egyes nemzetközi győzelemért duplán csengetne a kassza. Tamaráék például azért tervezik az ausztráliai távozást, mert a férje nem talált itthon rendes állást magának. Így megoldhatnánk ezt az ügyet is, a felkészülési időszakban mindenkinek baromi jó lenne, én pedig szövetségi edzőként összefognám őket, és koordinálnám a edzéseiket. Olyanok leszünk, mint egy boldog család! Vicc az egész! Könyörgök, vegyük már észre, hogy hibás az egész rendszer, állítsuk le ezeket a folyamatokat, mert egyre rosszabb lesz a helyzet."

Kozák Danuta szerint Csipes félreismerte, és a távozásának hátterében nem anyagi okok játszottak közre. Korábbi közleményében így indokolt: „Úgy érzem, hogy az újabb célok eléréséhez új élményekre, új motivációra, környezetváltozásra van szükségem, ezért úgy döntöttem, hogy a jövőben a vőlegényem - aki eddig is az élet minden területén mindig mellettem állt - irányításával készülök fel a versenyekre."