Ha nincs utalás, Janics két évet kihagy
További Kajak-kenu cikkek
- A magyar edző, aki ismét olimpiai éremhez segítette szobafestői mesterségére büszke tanítványát
- Egy magyar arany és három érem a világbajnokság első napján
- Pénteken rajtolnak a magyarok az év utolsó gyorsasági versenyén
- Kiszli Vanda újabb Eb-címet szerzett
- „Ez csak a jéghegy csúcsa” – Európa-bajnokunk új lendületet adott a Kozák–Csipes-botránynak
„Nagyon sajnálnám, némi erkölcsi dilemmát is okoz, de Janics Natasának ki kell hagynia két évet, ha péntekig nem fizet a szerb szövetség. Eddig sem pénz, sem megkeresés nem érkezett tőlük. Informális tájékozódásaim alapján kimondható: a nemzetközi szövetség nem járul hozzá az országváltáshoz, ha a két szövetség nem képes megegyezni egymás közt november végéig. Nekünk viszont a feltételekkel és az árral kapcsolatban semmi okunk nincs meggondolni magunkat. Kiskapu nincs, az állampolgárság megszerzésével sem, az egyetlen megoldás, ha utalnak a szerbek” - mondta Baráth elnök a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában, mert közeledik a Janics-ügy lezárásának november 30-i határideje.
Kozák Danuta klubváltásáról azt mondta: „Nem szólt bele a szövetség Danuta és a Honvéd vitájába, tárgyalásaiba. Szerintem a klubnak kifejezetten igaza van abban, hogy kockázatos a világ pillanatnyilag legjobb kajakosnőjének edzéseit a vőlegényére bízni, akinek nincsen megfelelő tréneri tudása, tapasztalata. A mi időnk most jött el, amikor Danuta a váltás mellett döntött, segítünk neki új klubot találni. Egyeztettünk már vele erről, körvonalazódik a megoldás, amely nem jelentheti Kozák magányos leszerződését, edzők és versenyzőtársak is kellenek az új egyesületébe.”
Szóba került az MTK-tól távozó sikeredző esete is: „Fábiánné Rozsnyói Katalin és londoni ezüstérmes tanítványai szintén másik egyesületet találtak, úgy tudom, megegyeznek a Vasassal, amelynek elnöke mindent megtesz a leigazolásukért. A szövetség kérése viszont az, hogy akkor egy komplex szakosztály jöjjön létre náluk, utánpótlással együtt. Ehhez Kati néniék nagy vonzerőt jelentenek. Egyébként a sportágban 20-25 szakosztállyal nőtt a bázisok száma az elmúlt másfél évtizedben.”
„Sok igazság van Horváth Gábor Honvéd vezető megállapításában, hogy a gáláns jutalmazás sokaknak elvette a realitásérzékét. A sportágon belül feszülő anyagi ellentétek már az olimpia előtt megmutatkoztak, a jövedelmi arányok nem egészségesek a versenyzők közt. Kozák Danuta esete nem egyedi. A nagy versenyzők viszonya edzőikkel óhatatlanul elfárad egy idő után, mint ahogy sok jó kajakos összezártsága egy klubban pszichikailag szintén megterhelő. Ezért vannak időről-időre ezek a váltások és ezért szoktak sokan később visszatérni sikeredzőikhez” - jelezte Baráth Etele.
„Csipes Ferenc még családi konfliktusokon is felül tudott emelkedni a lányával kapcsolatban, kihagyva őt a későbbi aranynégyesből, úgyhogy bízom benne, hogy Danutával kapcsolatos mostani keserűségét is félreteszi majd, miután alighanem ő lesz jövőre a női kajak szakág vezetője a válogatottnál. Hogy dupla támogatásra játszanának a lányok a partnereik edzőként való megnevezésével? Csipessel ellentétben nem hiszem, hogy ilyen megfontolások vezérelnék őket” - tért ki a Honvéd-vezetőedző kritikáira.
„Nem ment el a kedvem a folytatástól, pályázom még két évre elnöknek, mert kötelességem részt venni a kajak-kenu szervezeti megújításában, napokon belül lezárjuk a stratégiai vitákat, új márkanevet hozunk létre a sportágból, magabiztos szövetség épül tavaszra” - mondta Baráth Etele vezetői ambícióiról.