Janics: Azt kérem, engem is értsenek meg
További Kajak-kenu cikkek
- A magyar edző, aki ismét olimpiai éremhez segítette szobafestői mesterségére büszke tanítványát
- Egy magyar arany és három érem a világbajnokság első napján
- Pénteken rajtolnak a magyarok az év utolsó gyorsasági versenyén
- Kiszli Vanda újabb Eb-címet szerzett
- „Ez csak a jéghegy csúcsa” – Európa-bajnokunk új lendületet adott a Kozák–Csipes-botránynak
Janics Natasa meggondolta magát, mégsem szeretne szerb színekben versenyezni, hanem Magyarországon folytatja – erről levélben tájékoztatta a Magyar Kajak-kenu Szövetséget.
Szerb versenyengedélyét elutasította az ICF január elején, szerb színekben kétéves eltiltást várt volna rá, mert a szerbek nem fizették ki a magyarok alapfeltételét, a 150 ezer eurós nevelési hozzájárulást. Magyarországon természetesen bármikor rajthoz állhat, ha egy klub benevezi az áprilisi válogatókra. (Korábbi egyesülete, a Szeged nem valószínű, hogy visszafogadja, az elválásuk nem volt ugyanis nem zökkenőmentes.)
Janics: Hajtott az új lehetőség
Janics ezt a levelet küldte Baráth Etelének, a szövetség elnökének szombaton.
„A Magyar Kajak-kenu Szövetség októberi ülése előtt, amikor külföldi versenyzési engedély iránt nyújtottam be kérelmet, egy utolsó levélváltásban lehetőséget kaptam még utoljára végiggondolni távozásaim indokait, előnyeit, hátrányait." (Baráth levelét teljes terjedelmében közölhettük.)
„Akkor nem éltem vele, hajtott az új lehetőség, a család békéje iránti szándék, szülőhazám iránti szeretet. Az elmúlt mintegy négy hónap megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy életem két felét, a sportot és a családot nem lehet egymástól elválasztani."
„A családi béke kettőnkön múlik, és a gyermekünk érzett felelősségen. A sportolás erőteljesen a külső körülmények által meghatározott. El kell ismernem, hogy a magyar kajak-kenu sport, és különösen a női kajak, a legerősebb a világon.
Ahhoz, hogy a felkészülésem eredményes legyen, szükségem van arra a kihívásra, azokra a feltételekre, amit a versenyrendszer jelent számomra. Nehezen, de megértettem a szövetség döntését, megértettem a közvélemény egy részének elutasítását. Megértem a nekem sokat nyújtó Szeged városa egyesülete ellenérzéseit."
„Most azt kérem, engem is értsenek meg. Nem kívánok trükköket alkalmazni, versenyengedélyem érdekében. Nem hiszem, hogy hűtlenség lett volna szülőhazámba visszatérni. Mint ahogy természetesnek tartom, hogy ott folytathassam, ahol legjobb eredményeimet elértem."
„Kiváló fiatal kajakosok vannak Szerbiában, nagyszerű emberek támogattak, de az a versenyszellem, az a lehetőség, ami Magyarországon várhat, az a sportban mindenek előtt való. Családommal megbeszéltem mindent, egyetértenek a szándékommal, miszerint Magyarországon szeretném pályafutásomat folytatni. Ehhez kérem a szövetség, és az elnök úr támogatását. Köszönöm mindazoknak, akik szeretetükkel támogatásukkal halmoztak el, még az utolsó nehéz időszakban is. És ez közrejátszik abban, hogy most szándékomat megváltoztattam. Bejelentem egyúttal, hogy visszavonom a Nemzetközi Szövetséghez benyújtott versenyzési engedély kérelmemet." - zárta levelét Janics.
Baráth Etele: Váratlan fordulat
Baráth Etele az Indexnek a következőket fűzte hozzá. „Váratlan fordulat, ezt nyugodtan kijelenthetjük, és bár nem szeretnék egy mindentudó sportvezető szerepében tetszelegni, de titkon számítottam erre. Kevéssel idősebb vagyok, mint Natasa, ezért nyugodtan mondhatom, tévedtem már párszor az életben.
Hadd értsem meg ezúttal az ő tévedését. Nyilván nem véletlen az időzítés, hiszen az ügyét másodfokon a héten vagy a jövő héten tárgyalták volna. Amit leírt, hogy nem akart trükközni, méltányolandó. Aki ennyire szereti a férjét, könnyen elképzelhető, milyen hatással lett volna rá az erkölcsi cirkusz, hogy elválik, és hozzámegy másvalakihez, ismeretlenhez. Lehet, az edzőférj, Andrian Dusev nem érezte jól magát Szegeden, nem akart beilleszkedni, most viszont egy másik városban változás lehet.”
A várható folytatásról Baráth így vélekedett. „Nem zárom ki, hogy elmegy egy olyan edzőtáborba, amit a kapitány úr előírt. Áprilisig pedig már klubja is lehet, ami a válogatóhoz elengedhetetlen.
Az erőviszonyok most átrajzolódhatnak, egyéniben, párosban egyaránt, de még a négyest is érintheti Natasa jelenléte.
Nem hiszem, hogy ellenségesen fogadná bárki is őt, mert a lányokkal neki semmi baja sem volt, amikor elment.
Talán könnyebb is a nőknek megérteni, ha valaki a szerelemtől átitatva hoz döntéseket.”
A héten további fejlemények várhatók
Farkas Dávid, akit Janics felkért sajtóügyeinek intézésére, annyit mondott az Indexnek, szerinte megkönnyebbült a versenyző.
„Személyesen meggyőződhetett arról, bármennyire erős is a szerb szakág, nem összevethető a magyarral a versenyhelyzet, ezért a fejlődése, az eredményessége nem lett volna garantált. Pillanatnyilag nem tudjuk, melyik klubban folytatja, de biztosan nem Szegeden, de a héten ebben is fejlemény várható.”
Janics Portugáliában edz - az edzőtábort a szerbek fizetik -, és csak a felkészülésre szeretne koncentrálni. Storcz Botond kapitány örült a hírnek. "Most már beindultak az edzések, remélem, ő is maximálisan készül a szezonra" - mondta.
A Szerb Olimpiai Bizottság nem hallott Janics döntéséről. Az elnök, a kosaras világsztár Vlade Divac októberben jelentette be, hogy Janics szülőhazáját képviseli. A palánkai versenyző a belgrádi egyetemen már előadást is tartott november legvégén. Ekkor Dusev azt mondta, biztos benne, hogy Janics versenyezni fog idén. Egyelőre rejtély, erre a forgatókönyvre gondolt-e.
Janics életrajzi könyvében arról beszélt, hogy élete legszebb tíz évét, temérdek érmet Magyarországon hagyott. A könyvből az is kiderült, hogy Orbán Viktor lányai előtt Janics volt a példakép.