Kajak-kenu Eb: hat magyar döntős 200-on

2013.06.15. 17:16

A hétből hat számban lesz magyar hajó a vasárnapi 200 méteres döntőkben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. Egyedül a kenu egyeseknél induló Lantos Ádámnak nem sikerült kiharcolnia a kilenc közé jutást.

A szombat délutáni középfutamokban három magyar egység volt. Kezdésnek az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Tótka Sándor remekül versenyezve, a második helyen célba érkezve beverekedte magát a fináléba, majd következett Lantos, aki hiába rúgta be úgy a hajóját, hogy belefordult a vízbe, nem került az első három közé, negyedik helyével kiesett. A Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakos duó óriási csatában lett harmadik, így éppen bekerült a döntőbe.

Douchev-Janics Natasa (K-1) és a Kovács Katalin, Douchev-Janics duó (K-2) már az előfutamból kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé, női C-1-ben és férfi C-2-ben pedig éppen egy döntőnyi egység nevezett, így Takács Kincső, illetve a Horváth Gábor, Bozsik Attila páros nem volt érdekelt a selejtezőkben.
 

A további program:
vasárnap:
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9.40
200 m-es döntők 12.40
5000 m-es döntők 16.10