Sírva látta Benedek Dalma, hogy lekéste a vb-előfutamot

2013.08.29. 11:50

A szám friss Európa-bajnoka, a tavaly óta már szerb színekben versenyző Benedek Dalma egy banális hiba miatt lekéste a női K-1 500 méter előfutamát a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon. A szerb szövetség azoban elérte, hogy Benedek mégis indulhasson a középfutamban. Egy újabb óvás után azonban úgy tűnik, mégsem indulhat.

Kozák egyébként második lett első pályáján, és ezzel továbbjutott a délutáni középfutamba, ahol a papírforma alapján a hétszeres világbajnok és kilencszeres Eb-győztes Benedeknek is biztos helye lett volna. A férje jogán tavaly ősztől már Szerbiát képviselő, a júniusi, portugáliai Eb-n egyesben 500 és 1000 méteren is első kajakos azonban egy szinte hihetetlen hiba miatt nem állt rajthoz.

„Öt percet késett az órám, még fent, 900 méternél melegítettem, s amikor visszafordultam, döbbenten láttam, hogy a többieket már szólítják a rajthoz. Igyekeztem én is még felevezni, de elkéstem - mondta a parton könnyeivel küszködve a 31 éves Benedek. - Nagyon ki vagyok borulva, hiszen ha a pályán kapok ki, azt elfogadom, de hogy a saját hibám miatt kerüljek ilyen helyzetbe, azt nem tudom megbocsátani magamnak."

Óvás I.: Benedek indulhat

A szerb szövetség fellebbezett, és óvásukat elfogadták, mert két perccel korábban lőtték el a rajtot a meghirdetettnél, írja a Blic. Benedek így még egy esélyt kapott, a középfutamban a 10-es pályán kajakozhat.

Óvás II.: Benedeket kizárták

Néhány órávak később a szerbek óvás után újabb fordulat történt. A sportoló neve lekerült a szám első középfutamának rajtlistájáról. A brazil szövetség óvást nyújtott be, mivel Benedek nem teljesítette az előfutamot, a versenybíróság felett álló zsűri pedig - amelynek Vaskuti István, az elnöke - helyt adott a tiltakozásának. A sportdiplomata elárulta: jelezte három döntéshozó kollégájának, hogy mivel az érintett sportoló korábban Magyarországot képviselte, ő nem szeretne állást foglalni, viszont elfogadja és jóváhagyja a többiek határozatát. A mostani döntés ellen már nem lehet fellebbezni.