Mi lesz itt, ha Kovács és Janics visszatér?
További Kajak-kenu cikkek
- A magyar edző, aki ismét olimpiai éremhez segítette szobafestői mesterségére büszke tanítványát
- Egy magyar arany és három érem a világbajnokság első napján
- Pénteken rajtolnak a magyarok az év utolsó gyorsasági versenyén
- Kiszli Vanda újabb Eb-címet szerzett
- „Ez csak a jéghegy csúcsa” – Európa-bajnokunk új lendületet adott a Kozák–Csipes-botránynak
Kiegyensúlyozott, profi, alázatos – ezekkel a szavakkal értékelték a kajak-kenus vezetők a moszkvai világbajnokságon résztvevő csapatot. Ahogyan egy éve a duisburgi világbajnokságon, ismét 17 érmet nyertek a versenyzők.
Az éremtáblázaton mögöttünk végző oroszok és németek összesen nem szereztek 17 érmet. Előbbi nemzet 4 aranyig jutott, utóbbi csak kettőig. Összesen pedig megálltak tizenhatnál.
„Elég sok világbajnokságon voltam már, de ilyen kiegyensúlyozott csapattal már rég találkoztam. A csapat összetétele vegyes volt, tizennyolc éves világbajnokunk is van” – értékelt dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. Nádas Bence váltóban volt a legjobb, de a kenus Lakatos Zsanett sincs még húszéves.
Storcz Botond vezetőedző hangsúlyozta: egyre szélesebb a sportág bázisa, 75 országgal kellett versenyezni, amelyikből 24 érmet nyert, 15 nemzet pedig aranyérmes lett.
„Egy éve azt vallottam, hogy a 17 érem nem reális, nem lehet minden egyes világversenyről ilyen sikerekkel hazatérni. Versenyzőink szerencsére erre rácáfoltak. Az olimpiai számokban hat érmet, közte három aranyat is nyertek, sőt, minden szakágban született érmünk, vagyis mindenképpen biztató a kép” - mondta Storcz Botond.
A három olimpiai számot egyébként a nők hozták, Kozák Danuta egyesben, a Szabó Gabriella Csipes Tamara egység párosban nyert, a női négyes pedig 2009 óta legyőzhetetlen, bármilyen összeállításban is menjen a vb-re.
Storcz természetesen ki is egyezne azzal, ha Rióban is három aranyat nyernénk.
A mostani sikerek értékét egyértelműen növeli, hogy három olimpiai bajnok sem versenyzett idén. Kovács Katalin és Fazekas Krisztina szült, Janics Natasát pedig gerincsérvvel operálták. Ha ők visszajönnek, még nagyobb lehet a konkurenciaharc itthon.
Ráadásul szó van arról, hogy a nők egy újabb versenyszámot kaphatnának a 2016-os olimpián, mert a programban nekik csak négy hely jut, míg a férfiaknál nyolc aranyat lehet szerezni.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a női kenu kerülne-e be a műsorba - Takács Kincső és Lakatos Zsanett nyerte az ötszázas kenupárost -, vagy a kajakosnők gazdagodnának egy újabb lehetőséggel akár kétszázon vagy ezren. A kenu mellett szólhat, hogy egyesben volt brazil érem, míg párosban is ötödikek lettek.
„Nagy sikereket élt meg a csapat, és véleményem szerint nem szabad, hogy az olimpiai számokban aratott sikerek mellett eltörpüljenek a nem olimpiai számokban összehozott eredmények. A sportág számára legalább annyira fontosak ezek az eredmények, a második vonal is nagy lehetőséghez juthat” - összegzett Csabai Edvin szakmai igazgató.