A titok, ami miatt uraljuk a kajak-kenut

Magyarország hat aranyérmével toronymagasan nyerte a nemzetek versenyét a hétvégén befejeződött moszkvai kajak-kenu világbajnokságon a négy aranyig jutó oroszok előtt. Az utánunk következő oroszok és németek összesen 16 érmet szereztek, a mieink ennél eggyel többet. A hat első hely igen magas szám, és elismerésre méltó teljesítmény.

A németeknek ezzel sikerült is visszavágni, a tavalyi vb-n hazai pályán ugyanis ők nyerték a legtöbb aranyat.

Az előző olimpiai ciklusokban is ez a két ország csatázott egymással, a 2012-es londoni és a 2008-as pekingi olimpia előtti három vb-n 2-1-re nyertek a németek, ha kizárólag az éremtáblázaton elfoglalt pozíciót nézzük. Az olimpiákon nagyon kevéssel a németek előttünk voltak, ezért is furcsa, hogy most mindössze két arany jutott nekik, az olimpiai bajnok kenupárosuk nyomtalanul eltűnt, egyik tagja ki sem jutott a moszkvai versenyre.

Nekünk persze leginkább magunkkal kell foglalkoznunk, ezért végigvettük, mi okozhatta ezt a kimagasló szereplést.

Falkaszellem

Amíg a világ többi része azzal küzd, hogy edzőpartnert keressen, Magyarországon egy klubban is sok jó képességű versenyző van, akik amikor együtt edzenek, egymást húzzák felfelé. Ha valamelyik edzésen egy fiatalabb versenyző legyőzi az idősebbeket, elképzelhető, mekkora erőt gyűjt belőle, és az is, hogy a vesztes másnap fogvicsorgatva kezdi újra az etapokat, mert még egyszer nem szeretné, ha kellemetlenül belemarnának. A módszernek megvan a veszélye, hogy tehetséges, reményteljes jövő előtt álló versenyzők elhullanak a rivalizálásban, de mivel mostanában egyre inkább jövőképet kínál a sportág a második vonalnak is, ez a veszély már nem annyira jelentős.

A világ többi részén általában egy jó versenyző van, ő próbál barátságokat kötni más nemzetbeliekkel, hogy erőiket egyesítve legalább pár hónapot versenykörülmények között edzhessen. A magányos farkasok így falkába verődve próbálnak jobb eredményeket elérni, ami az átmeneti szövetség miatt sikeres lehet, hosszú távon azonban kevésbé.

Jobban talán nem is kell ragozni, mekkora előnyben vannak a magyarok, amikor ők egyesületi szinten komoly konkurenciát kapnak, amiért utazniuk sem kell egy métert sem, a háziversenyeken kell kiadni magukból mindent.

Példaképfunkció

Az 1996-os olimpia sikerei (Kőbán Rita és a Kolonics, Horváth kenupáros) után egyre több kisgyerek próbált kajakozni, kenuzni, 2000 után ez a szám jelentősebben növekedett, 2004 után is volt még egy kisebb hullám. Ha azóta stagnál is a létszám, így is 3500-4000 igazolt kajakos és kenus van, ami a hazai sportági összevetésben sem csekély szám. 1994-ben 1500 igazolt versenyzője volt a sportágnak, vagyis a dinamikus fejlődés szembetűnő. Összehasonlításul: a vízilabdában 2009-ben körülbelül 8 ezer igazolt játékos volt.

Bázisok

Fontos, hogy az országban nem esnek ki jelentős régiók, mert ha például Debrecenben nincs is folyóvíz, egy tavon elkezdhetik a sportágat a gyerekek. Csak néhány megye fehér folt a kajaktérképen, és Budapesten sem kell órákat utazni az edzéslehetőségért.

A háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botondnak például pár száz métert kellett megtennie, hogy az óbudai Tímár utcai telepre jusson, és ott elkezdjen ismerkedni a sportággal.

A vidéki bázisok megteremtésében az idén 80 éves, fair play életműdíjjal kitüntetett Vajda Vilmos rengeteg tett, mert a szövetség szakfelügyelőjeként járta az országot, és azon fáradozott, hogy minél több kis egyesület alakulhasson.

Szerencsés fekvésű Magyarország, mert sok a nagy hullámok nélküli vízfelület.

Edzőképzés

Vajdának ebben is kulcsszerepe volt, hiszen több mint húsz éven át vezette a Testnevelési Főiskolán a képzést. Nemcsak átadta tudását – kapitány is volt a 90-es években -, magas szintre is emelte, a kezdeti sikerek után sem lehetett akárkiből, minden jelentkezőből edző, a futballból ismert gyorstalpalók nem honosodtak meg. Nem zárta be viszont az utat például Szilárdi Katalin előtt, aki csak hobbiszinten kajakozott, de később Dombi Rudolffal és Kökény Rolanddal olimpiai bajnoki címet szerzett Londonban.

A poroszos nevelés

A magyar edzők kétszázon még így sem értek el sikereket, mert ha nyitottak is a sportág dinamikus sprinttávjaira, az állóképességre helyezik a hangsúlyt. (Úszásban is megfigyelhető ilyen trend.) Amihez neveltetésüknél fogva partnerek a gyerekek, hiszen szeretnek sokat edzeni. Amiatt nagyon kevesen hagyták abba, mert egy edzést fájt. Fájdalom nélkül ugyanis nincs fejlődés, a kemény munkába vetett hit és bizalom pedig a sportág egyik alaptényezője.

Ezt a fájdalomküszöböt emelik folyamatosan egyre magasabbra, ahogy idősödnek a gyerekek. Így megalapozható például Kozák Danuta versenyzői stílusa – 300 méter után bárkinél könnyedebben siklik -, vagy éppen a Szabó Gabriella - Csipes Tamara egység versenyzése. Attól, hogy erősen kezdtek a szerbek mellettük, őket nem vitte el a hév, bíztak az utolsó száz méter sebességében. Mert tudták, ebben bárkinél erősebbek, mert nem gyakori a világban, hogy hozzájuk hasonlóan készülnek fel.

Létesítményfejlesztés

2012 végén váratlanul egymilliárd forint rendkívüli támogatást kapott a hazai szövetség, sikeressége miatt. Ha már a Tímár utcai telepet említettük – itt kezdett egyébként Kozák is -, többek közt ebből a pénzből fejlesztették, így már a negyven évvel ezelőtti tanmedencék eltűntek, kívülről sem egy roskadozó épületet látunk, amelyiket mindig fenyeget a Duna magas vízállása. Hanem olyat, ahová van kedve betérni egy gyereknek és nemcsak azért megy le, mert a szülei erőltetik, vagy mert a szülei korábban ott sportoltak. Megújult a Spartacus vagy a Győr is, így a szülők sem rossz érzésekkel viszik a gyerekeket edzésre. Nem utolsósorban, a kajak már az első sportágválasztásnál, a szülőknél is lépett egyet előre, nem szorul háttérbe az igénytelen, omladozó telep láttán.

Életszínvonal

A kajakozásból meg lehet élni. És már nemcsak a milliós olimpiai jutalmakból. Vannak a világnak olyan részei, ahol hiába van egy-két kiemelkedő versenyző, ők nem feltétlen profik. Volt, hogy önmaguknak kellett megvásárolniuk a hajót és a lapátot is. A legnagyobb ellenfél németekre viszont nem ez jellemző, ők a katonaság kötelékében vannak, és maximum három hónapot dolgoznak, a többit kajakozással töltik. Az olaszok munkáltatója a haditengerészet. Kivétel mindig akad, 2011-ben volt olyan osztrák versenyzőnő, aki a banki irodájából ment edzeni, mégis világbajnok lett.

Drága sportág

A hajók, illetve a motoros csónakok szállítása egy külföldi edzőtábornál milliós összeg, ami behatárolja jó néhány ország lehetőségeit. Önmagában motorcsónak vásárlása és tankolása, fenntartása sem olcsó. A konkurenciára ez hatással van, egy-egy esetben bírják az ellenfelek, olyan sok klubnál, mint itthon, ellenben nem. A gazdasági válság idején az egyesületi támogatásokat a szövetség nem nyirbálta meg, ennek is érezhetőek a pozitív hatásai jelenleg.

A szülőknek összességében nem drága a sportág, mert a 10 ezres tagdíjon kívül minden mást adnak az egyesületek, és már nem is annyira kopottak a hajók és a lapátok, mint régebben voltak.